4p

Az ország egyre nagyobb bajban van, hiszen az árak az egekbe emelkedtek, a cigaretta például két nap alatt 30-60 százalékkal drágult, gyakorlatilag teljesen eltűnt a piacról, míg az üzemanyagok esetében a mostani 30 százalék feletti emelés már a második volt két héten belül. Mfor.hu-háttér.

Hetek óta bajban van a fehérorosz gazdaság, a devizaválság még május közepén kezdődött, amikor a helyi rubel 25 százalékkal ért kevesebbet a kereskedelmi bankokban, mint amennyi a nemzeti bank hivatalos árfolyama volt. Azóta a helyi hatóságok minden eszközt bevetnek, hogy fékezzék az árak emelkedését: 14-ről 16 százalékra emelték az alapkamatot, több termék árát pedig hatóságilag befagyasztották, mivel a rubel elértéktelenedése miatt az emberek megrohanták az üzleteket.

Áramszünet

Oroszország csütörtökön jelentette be, hogy a fehéroroszok 54 millió dolláros tartozása miatt felére csökkenti a villamosenergia-szállítást az országba, ha pedig nem egyenlítik ki a számlát, akkor a jövő hét végétől egyáltalán nem szállít. Fehéroroszország egyetlen szerencséje, hogy a villamosenergia-import csak az ország szükségleteinek 10 százalékát fedezi, így egyelőre a korlátozás nem érinti a lakosságot.

Fehéroroszország devizatartaléka egy hónap alatt 200 millió dollárral 3,8 milliárd dollárra apadt június elejére. Októberben a tartalék még 6 milliárd dollár körüli volt. Minszknek a napokban 3 milliárd dolláros hitelt hagytak jóvá a FÁK-országok, amiből az idén 1,2 milliárdot folyósítanak. Fehéroroszország a közelmúltban a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult 8 milliárd dolláros pénzügyi támogatásért.

A fehérorosz hatóságok mindent megtesznek, hogy a devizaválság miatt az egekbe szökő árakat megfékezzék: a közelmúltban 16 százalékra emelték az alapkamatot, és július elsejéig az alapvető élelmiszerek árát hatóságilag fagyasztották be, mivel korábban az emberek megrohanták a boltokat attól tartva, hogy fokozatosan elértéktelenedő pénzük miatt később nem kapnak majd élelmiszert.

Két nap alatt 30-60 százalékos drágulás

A fehérorosz áremelkedés üteme egyébként már-már felfoghatatlan: az orosz Ria Novosti tudósítója szerint például az elmúlt két napban 30-60 százalékkal emelkedett a cigaretta ára. Ez azonban a gyakorlatban nem nagyon érinti az embereket, hiszen a termék lényegében eltűnt a piacokról. A fehérorosz állami olajtársaság, a Belneftekhim kedden jelentette be, hogy több mint 30 százalékkal emeli az üzemanyagok literenkénti árát. Két héttel korábban, május 24-én már volt egy 25 százalékos emelés.

Az áremelések mellett a Belneftkhim hétfőn korlátozta az üzemanyagfogyasztást, autónként legfeljebb 25 litert lehetett tankolni a kutakon, aminek hatására hatalmas sorok alakultak ki a töltőállomásoknál. Az áremelések és a korlátozások elleni tiltakozásul kedden autósok és motorosok tüntetést szerveztek Minszkben, megbénították a főváros több útját is. Szakemberek szerint ez csak az első tiltakozás volt, amit további tüntetések követhetnek majd a gazdasági nehézségek miatt.

"Tömegtüntetések is elképzelhetők, de szerintem még nem a közeli jövőben. Azonban ha az árak nem stabilizálódnak és a cégek előbb-utóbb nem adnak majd fizetést az embereknek, akkor a helyzet könnyen szociális katasztrófához vezethet" - mondta a Ria Novosti kérdésére Alexei Koroljev, a fehérorosz Novaya Vremya című lap főszerkesztője. Szerinte a mostani helyzet nagyon hasonlít a kilencvenes évekre, amikor Fehéroroszországban hosszan tartó szociális feszültségek voltak.

"Szerintem az emberek megértik a jelenlegi válság okait és felkészültek arra, hogy húzzanak a nadrágszíjon. Tavaly a fehérorosz háztartások jövedelmei 30 százalékkal emelkedtek, az ország most tér vissza a korábbi életszínvonalhoz, egy ilyen forgatókönyv esetén pedig nem várható hirtelen szociális robbanás" - mondta a lapnak Darija Uskalova, az Orosz Tudományos Akadémia kutatója.

Az oroszok már a csődöt várják?


Sokak szerint nem véletlen, hogy Oroszország korábban elutasította a Minszk által kért több milliárd dolláros segítséget, hiszen az ország pénzügyminisztere már korábban bejelentette, hogy orosz cégek készek lennének részesedést venni a szomszéd stratégiai cégeiben. Alekszej Kurdin korábban utalt arra, hogy a fehéroroszok akár 2 milliárd dolláros bevételt is szerezhetne a privatizációból.

Éppen ezért könnyen lehet, hogy a "nagy testvér" célja Fehéroroszország kivéreztetése, majd a stratégiai cégekben befolyás szerzése, hogy aztán kényük-kedvük szerint irányíthassák az ország gazdaságát.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!