2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A szükséges 1,2 millió tonna búzával szemben 5 millió tonnát takarítottak be idén a gazdák.

Magyarország kenyere biztosított, az 1 millió hektáron vetett őszi búzát learatták, 5 millió tonnát sikerült betakarítani az aratók fáradságos munkájának köszönhetően - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton a Jászapátin rendezett hármas kerületi aratóversenyen. Fazekas Sándor elmondta: az ország 1,2-1,3 millió tonnás kenyérgabona-, illetve takarmányszükséglete és az export is biztosított.

A Magyarok kenyere ünnepségen a tárcavezető hangsúlyozta: "A magyarok kenyere összeköti a magyarokat, bárhol éljenek a világon, ez a kenyér más, mint a többieké." A magyar nép kötődik a gazdálkodáshoz, lelkében él a szülőföld szeretete, a földművelő ember tisztelete - mondta.

Korinek László, a Magyarok Kenyere Mozgalom ötletgazdája az ünnepségen emlékeztetett: az öt éve létrejött mozgalom célja, hogy a rászorulóknak búzát gyűjtsenek. Az országban a legtöbb, 86 tonna búza, idén Jász-Nagykun-Szolnok megyében gyűlt össze. Ez a mennyiség több száz megyei gazdának, illetve - külön-külön 300 kilogramm búza felajánlásával - Horvátország, Szlovénia, Újvidék, Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a szórványmagyarság segítségének köszönhető - számolt be.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!