1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 7,3 százalékos államháztartási hiányt engedélyez Romániának a hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva - jelentette be hétfőn Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője.

Az IMF negyedévenként felülvizsgálja, hogy Románia miként teljesítette az IMF szervezésében márciusban megkötött, többoldalú készenléti hitelmegállapodásba foglaltakat.

Franks elmondta, hogy a román kormánynak csökkentenie kell a GDP 0,8 százalékának megfelelő összeggel a közkiadásokat, hogy a GDP 4,6 százalékáról most 7,3 százalékára emelt államháztartási hiánycélt tartani tudja. A küldöttség azt javasolja pénzintézet igazgatótanácsának, hogy az IMF idénre tervezett két hitelrészletének egy részét a román kormány az államháztartási hiány fedezésére fordíthassa.

Hazánknak szintén módosítania kellett a megállapodást a Valutaalappal, így 3,9 százalékos idei hiánycélról sikerült megállapodni, amit jövőre aztán 3,8 százalékig kéne lefaragni.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!