A háztartások nettó finanszírozási képessége a 2017 első negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 4,3 százaléka - 1526 milliárd forint - volt a legújabb jegybanki adatok szerint. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta, hogy a nettó finanszírozási képesség egy görgetett adat, lényegében a lakossági megtakarítások alakulásáról ad információkat. Az új adatokból az látszik, hogy a háztartások finanszírozási képessége 2015 végéig jelentősen nőtt, azóta viszont lelassult a bővülés. „Ez pedig azt jelenti, hogy a lakosság a megtermelt jövedelméből szívesebben költ fogyasztásra, vásárlásokra, szolgáltatásokra” - fogalmazott a szakember.
Németh Dávid szerint a háztartások adatain túl a vállalatok mérlege is fontos, ebből pedig az látszik, hogy a korábban megtakarításokat felhalmozó vállalkozások elkezdték a kiadásaikat növelni. Egy-egy ország finanszírozási szerkezete akkor optimális, ha az államnál a bevételek és a kiadások egyenlege nulla, közben a háztartások finanszírozási képessége pozitív, miközben a vállalatoké negatív. Utóbbi azt mutatná, hogy fejlesztésekre, beruházásokra költenek. Ezt az optimális egyensúlyt azonban nehéz elérni.
„A következő 1-2 évben mérséklődhet a háztartások finanszírozási képessége, GDP-arányosan 3 százalék körüli szintre, ami még mindig egy kedvező szint a 2010 előtti évekhez képest. 2006 és 2008-ban sokkal rosszabb volt a helyzet. Akkor ugyanis a lakosság a saját fogyasztását hitelből igyekezett finanszírozni, miközben a termelékenysége ezt nem tette lehetővé, ami egyensúlytalanságot eredményezett” - fogalmazott Németh Dávid.
mfor.hu