2p

A venezuelai elnök két hónappal meghosszabbította a gazdasági szükségállapotot, amelyet az év elején vezetett be a kőolajban gazdag dél-amerikai országban.

Nicolás Maduro a helyi idő szerint szerdán bejelentett intézkedést a "nemzet gazdaságát" érintő rendkívüli körülményekkel indokolta. Szerinte a vállalatok és politikájának ellenzői gazdasági háborút folytatnak Venezuela ellen. Hangsúlyozta: szükségszerű újabb lépéseket tenni, illetve javítani a már korábban meghozott intézkedéseken, hogy széles körben fejtsenek ki hatást a nemzeti gazdaságra.

A kialakult helyzet súlyosságát jelzi, hogy Maduro a héten a védelmi minisztert bízta meg azzal, hogy irányítsa az élelmiszerek és a közszükségleti tárgyakat sújtó infláció elleni küzdelmet.

Szegénység és áruhiány jellemzi Venezuelát

A gazdasági szükségállapotot január 14-én rendelte el az államfő, azóta már kétszer is meghosszabbította. A rendelkezés lehetővé teszi, hogy az elnök beavatkozzon a venezuelai vállalatok ügyeibe, illetve valuta- és árkorlátozást vezessen be. Az ellenzék szerint az újabb rendelet megnyitja az utat az állami kisajátítások előtt.

A korábban olajbevételeiből meggazdagodó ország súlyos válságot él át a kőolaj világpiaci árának csökkenése miatt. Bevételeinek mintegy 96 százaléka az olajkivitelből származik. Jelenleg azonban súlyos recesszióval, a világon a legmagasabb inflációval és kiterjedt - egyebek mellett olyan alapvető termékeket, mint az étolajat és a WC-papírt is érintő - áruhiánnyal küzd, miközben hatalmas kőolajkészletei vannak.

Maduro szocialista kormánya az ellenségei által indított "gazdasági háborút", az ellenzék pedig az elhibázott gazdaságpolitikát okolja az ország helyzetéért.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!