Csúnya adat érkezhet jövő héten
Jövő héten inflációs számokat kapunk. Ezek nagyon érdekesek lesznek, hiszen kiesik a tavalyi áfaemelés, ugyanakkor még ebben az adatban nem lesz benne az erőltetett árcsökkentések hatása. A tranzakciós adó, illetve más adóhatások persze ettől még játszhatnak szerepet, de azok hatása jóval kisebb. Nagy a bizonytalanság mindemellett, mint minden évkezdetkor – írják heti elemzésükben a Raiffeisen Bank elemzői. A szakemberek várakozásai szerint valahol 4 százalék körül fog megállapodni az inflációs mutató, hogy aztán februártól belépjen a háztartási energia árak 10 százalékos csökkentése, ami tovább húzza lefelé.
A decemberi ipari statisztikából kiderült, hogy a negyedik negyedévben az ipar teljesítménye 4 százalékkal csökkent. Ez 2008 vége óta a legrosszabb negyedév, és erőteljes utalás arra, hogy a magyar gazdaság még mélyebbre süllyedt a recesszióban. Jövő csütörtökön érkezik a GDP-ről gyorsbecslés a KSH által, az elemzők becslése szerint 0,4 százalékos negyedéves visszaesést fognak regisztrálni.
A héten esélyesebbé vált Matolcsy György az MNB élére. Kedden ugyanis bekerült a köztudatba egy sajtóértesülésen keresztül, hogy biztosan őt választja a miniszterelnök, ám az azonnali negatív piaci reakció egyhamar elült – idézik az elemzők a heti történést. Ez (akár direkt volt, akár nem) remek tesztelése volt a befektetőknek, akiknek egy része szemmel láthatóan fel van készülve erre. (mfor.szerk: a hírt egyébként másnap cáfolták is kormányzati részről). „Mindazonáltal változatlanul úgy gondoljuk, e témában még lesz aggodalom a piacokon, ami a forint árfolyamát ingoványosan tartja” – jegyzik meg a Raiffeisen szakemberei.
Az Unióban is a negyedik negyedév volt a mélypont
Az elmúlt hét legfontosabb európai makrogazdasági eseménye az EKB kamatdöntő ülése volt. A monetáris politikán nem változtattak: a 0,75 százalékos alapkamat, a 0 százalékos betéti kamat, valamint a 1,5 százalékos rendkívüli hitelkamat is megmaradt. Nem is igazán volt várható a változás, a konjunktúra stabilizálódik, a bankrendszeri feszültség is egyre inkább enyhül. Ami meglepetést okozott mégis, az Draghi kommentárja volt. Az elnök szerint az euró várakozáson felüli felértékelődése deflációs veszéllyel fenyegethet, az LTRO-hitelek nagymértékű visszafizetése pedig szigorítja a monetáris politikát. Hiába puhította később mondanivalóját, ezek szóbeli intervencióként értékelhetők, úgy tűnik, elérte a piac azt a szintet, ami már zavarja a gazdaságpolitikusokat. Ennek megfelelően is reagált az euró, megtörte emelkedő trendjét – olvasható a bank heti elemzésében.
A jövő hét második felében GDP-adatokat tesz közzé az Eurostat, és kevés optimizmussal tudnak a Raiffeisen elemzői ezekre tekintetni. Egyrészről ugye a nagy országok részéről már ismert a Bundesbank és a Banco de Espana becslése a negyedik negyedévre: mindkettő masszív negyedéves (0,5-0,6 százalék) visszaesésről szól. Másrészről a megjelent konjunktúra statisztikák is arra utalnak, hogy ennek a ciklusnak a negyedik negyedév volt a mélypontja. A térség egészére nézve hozzávetőleg 0,5 százalékos zsugorodásra számítanak az elemzők negyedéves alapon.
mfor.hu