2p

Megkezdődött a termelés a Nestlé Purina kibővített új gyárában, a 13 milliárd forintos beruházás részeként működésbe helyezett négy új gyártósornak köszönhetően az állateledel-gyártás kapacitása duplájára bővül a büki üzemben - közölte a cég.

Michael Nixon, a Nesté Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a tájékoztatás szerint az avatóünnepségen hangsúlyozta: 15 év alatt összesen 35 milliárd forint beruházást hajtottak végre a Vas megyei Bükön, ahol az elmúlt három évben megduplázták a foglalkoztatottak számát. Az újabb beruházással most 165 szakembernek biztosítottak munkahelyet, a létszám így 780 főre emelkedett.

Szavai szerint a büki gyár kulcsfontosságú szerepet tölt be a Nestlé európai működésében, az elmúlt évek beruházásaival pedig a cég erősítette Magyarország iránti elkötelezettségét.

Andrew Ethell, a Nestlé Purina PetCare gyárigazgatója elmondta: a tavalyi 13 milliárd forintos bővítés nyomán az év elejére felszerelt négy új gyártósor a világ leggyorsabban megvalósított Purina beruházása.

Az áprilisban beinduló termeléssel megduplázza alutasakos gyártását a büki komplexum, amely megfelel a legmagasabb környezetvédelmi előírásoknak, és a bővítés ellenére nem növeli gőz- illetve vízkibocsátását. A hazai eladások mellett 25 országba - a többi között Németországba, Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába, Ausztriába, Oroszországba és Ukrajnába - exportál állateledelt a vállalat.

A Nestlé összesen több mint 50 milliárd forint értékű beruházást létesített Magyarországon 1991 óta, helyi gyárai regionális központokká váltak.

A büki, kékkúti, szerencsi és diósgyőri gyáraknak köszönhetően a teljes termelés több mint 80 százaléka exportra készül, a Magyarországon gyártott termékek közel 40 országba jutnak el. A Nestlé Hungária Kft. külső beszállítóinak több mint 80 százaléka magyar vállalkozás.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!