3p

Meglepetésként érte a bankokat a banki különadó mértékének és alapjának megváltoztatása, amit kedden fogadott el a parlament. Nagyon károsnak tartják, ahogy a banki különadó időtartamának meghosszabbítását is - nyilatkozta az MTI-nek a Magyar Bankszövetség elnöke.

Erdei Tamás elmondta: a keddi módosítás nagy meglepetés volt számukra, ugyanis nem volt szakmai egyeztetés a bankszövetség és a kormány között. Úgy vélekedett, hogy technikai változtatások mögé bújtatva a különadó mértékének növelésére került sor.

A jelenlegi szabályozás szerint a bankoknak 50 milliárd forintos adóalapig 0,15, az e feletti után pedig 0,5 százalékos adót kell fizetniük. A mostani módosítás a felső kulcsot 0,53 százalékra emelte. A hitelintézetek adóalapjaként meghatározott mérlegfőösszeg számításánál a csökkentő tételek között nevesített ügyletek az Európai Uniós relációkra is kiterjednek, vagyis az a bank, amelyiknek van az EU-ban leánybankja, az anyabank és az uniós leány közötti tranzakciókkal csökkentheti a bankadó alapját.

Erdei Tamás szerint teljességgel érthetetlen, hogy miért kellett a bankadó mértékét emelni. Az adókulcs emelésének hatása az előzetes számítások szerint bruttó 8 milliárd forint. Az adóalap változása nem mindenkit érint egyformán. A külföldi érdekeltségek súlya a bankszövetség elnöke szerint nem olyan jelentős, hogy emiatt érdemes volt az adóalapot módosítani.

A 2011-es költségvetési törvényjavaslathoz mellékelt, 2014-ig terjedő gazdaság- és költségvetés-politikai kitekintés szerint a pénzintézetek különadójából az idei 182 milliárd forint, és a 2011-es bevételi előirányzatban szereplő 187 milliárd forint után a következő három évben még 93,5 milliárd forint bevételt tervez a kormány.

A bankszövetség elnöke hangsúlyozta: ha a bankadó tartósan fennmarad, csökkenti a bankok aktivitását, ami fékezheti a gazdasági fellendülést. Hosszabb távú fenntartása a költségvetés bevételeit is csökkenteni fogja, és a bevétel nem lesz arányban ennek az árával - tette hozzá.

Erdei Tamás emlékeztetett arra: a banki különadót az eredeti tervek szerint 2012-től kivezették volna, utána, ha addig megszületik, az uniós bankadó szabályozás keretrendszerét alkalmazták volna. Azokban az uniós országokban, ahol bankadót vezettek be, a terhelés hatoda-nyolcada a magyarországi bankadónak - mutatott rá. "Ragaszkodunk ahhoz, hogy piackonform adót vezessenek be, a nem piackonform adók pedig szűnjenek meg. Nagyon veszélyesnek tartanánk, ha a banki különadó 2012-től az európai mértéket meghaladó mértékben fennmaradna" - mondta a bankszövetség elnöke.

Az idei év nagyon nehéz lesz a bankszektor számára Erdei Tamás szerint, a megnövekedett kockázatok ugyanis arra késztetik a bankokat, hogy nagyobb céltartalékokat képezzenek, ami az eredmény jelentős csökkenéséhez vezet, ezt tetézi a bankadó hatása. A szektor az idén szerény jövedelmet tud produkálni, sok pénzintézet veszteséges lesz - mondta.  Az MTI érdeklődésére elmondta: a nemzeti eszközkezelővel kapcsolatos tervezetet még nem ismerik, várják a javaslatokat, s maguk is készítenek elemzéseket.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!