3p

Két pénzintézetre összesen 14 millió forint bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. Az MKB Bank és az Erste Bank ugyanis lakáshitelekhez kapcsolódó akcióik során reklámjaikkal megtévesztették a fogyasztókat.

Az MKB Bank Nyrt. 2006. október elejétől december elejéig "MKB lakáshitel két héten belül" szlogennel hirdetett akciót. Az akció népszerűsítése során a bank több ízben megtévesztette a fogyasztókat. Egyes reklámokban például a teljes hiteldíjmutatónak (THM) olyan kedvező mértékét szerepeltette, amely nem minden hiteltermékre volt elérhető - áll a versenyhivatal közleményében.

A GVH vizsgálata megállapította azt is, hogy az MKB akciója három konstrukcióra vonatkozott (a svájci frank, az euró és a forint alapú lakáshitelekre), ám a reklámokban csak az egyik terméhez kapcsolódó THM-et tüntette fel, méghozzá azt, amelyik a legalacsonyabb volt. A jogsértés miatt az MKB Bank tízmillió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

A GVH a bírság összegének megállapításánál súlyosbító körülményként értékelte, hogy a jelentős piaci részesedéssel bíró bank bizalmi jellegű termékét széles körben hirdette megtévesztő módon. Enyhítő körülménynek bizonyult, hogy az MKB Bank a versenyfelügyeleti eljárás megindulását követően kiegészítette a szóban forgó akciót népszerűsítő reklámanyagait és korábban a pénzintézetet versenyjogsértés miatt nem marasztalta el a GVH.

Négymillió forintra büntették az Erstét

Ugyancsak a fogyasztókat megtévesztő reklámok miatt marasztalta el a GVH az Erste Bank Hungary Nyrt.-t. A pénzintézet 2006 második félévében több alkalommal hirdette lakáshitel és szabadfelhasználású jelzáloghitel konstrukcióit azzal, hogy az igénylőknek teljes egészében elengedi a folyósítási jutalékot. A GVH megállapította, hogy a hirdetések némelyike alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. Így például egyes kommunikációs eszközök arról tájékoztatták a fogyasztót, hogy lehetőség van a folyósítási jutalék elengedésére, azonban ehhez csillaggal megjelölve kiegészítő információ is társult.

Utóbbi arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy az akció milyen időszakban befogadott hitelkérelmekre érvényes, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a folyósítási jutalék elengedéséhez kizárólag ezt a feltételt kell teljesíteni. Csakhogy a GVH szerint a folyósítási jutalék elengedésének ez csak az egyik, de nem az egyetlen feltétele volt. A kedvezmény igénybevételéhez ugyanis az ügyfélnek munkabérét az Ersténél vezetett számlára kellett utalnia és ezen túl két csoportos beszedési megbízást is kellett adnia. A jogsértés miatt az Erste Bank négymillió forint bírság megfizetésére köteles.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!