A magyar költségvetéssel pont az történik, amire számítani lehetett. A gazdasági növekedés és az alacsony kamatszint miatt nő a kormány mozgástere, és ennek a pénznek egy részét a gazdaság további ösztönzésére fordítják. Így tud kialakulni a 2006-12 közötti 7 szűk esztendő ellentéte, ahol a gazdaság romlása megszorítást eredményezett, ami további gazdasági romlást okozott, ami megszorítást hozott és így tovább. Most azonban két kedvező tényező is van, s mindkettő részben globális eredetű : egyrészt az alacsony kamatok miatt egy csomót takarítunk meg adósságszolgálaton másrészt pedig az ismét beindulni látszó európai/fejlett gazdaságokra jellemző növekedés miatt itthon is van rendes növekedés. E kettő eredője az, hogy több az elosztható pénz, amit adócsökkentésre, béremelésekre használnak. Ez természetesen tovább fogja jövőre is emelni a hazai fogyasztást és elősegíti a gazdasági növekedést, ami megint lehetőséget ad majd valamiféle újabb pénzköltésre (adócsökkentés vagy kiadásnövelés).
Persze ez nem megy majd így örökre. A két tényező közül az egyik, az örökké alacsony kamatok világa idővel véget ér, ám amíg a régi, "drága" adósság átárazódása tart, addig folyamatosan csökkennek a kamatkiadásaink - még a kamatcsökkenés leállta után is egy ideig. A rapid módon teret nyerő és nem igazán olcsó lakossági állampapír-értékesítés ez ellen hat, és emiatt várhatóan a következő 1-2 évben még csökkennek a kamatköltségek, de utána nem, ezt a trendet , az ebből adódó tartalékokat kimerítjük. A másik kérdés a globális, elsősorban európai növekedés. Itt annyival jobb a helyzet, hogy Európa még csak most kászálódik ki a 2011-12-es recesszióból, és a következő 1-2-3 évben maradhat a fellendülés, ami nyilván nekünk nagyon kedvező.
Mindezeket összevetve az várható, hogy folytatódik idehaza is a gazdasági fellendülés, és megvalósulhat a nagy csoda: stabilitás és növekedés egyszerre - ha nem is örökké, de egy ideig. Ez pedig további adócsökkentéssel és kiadásnöveléssel járhat, tehát kitarthat a langyos magyar gazdasági fellendülés akár a 2018-as választásokig is.
És ez mind szép és jó is lenne, ha nem tudnánk, hogy valójában nem ezekkel kéne pepecselni, hanem a nagy dolgokhoz kéne hozzányúlni, és az egész államstruktúrát, az állam-gazdaság-társadalom viszonyát kéne újragombolni/gondolni, különben nem fogunk sose felzárkózni Európához. Pedig egy-két emberöltő alatt fantasztikus változásokat lehet elérni, elég csak az ír csodára gondolni: pl. 1980-ban Írország egy főre jutó GDP-je a német érték alig több, mint fele volt, ma (egy nagy válságuk után is) a németek előtt járnak! Még durvább Szingapúr: 1960-ban Dél-Afrika és Jamaica szintjén volt, az osztrák érték harmadán, ma a világ egyik leggazdagabb országa (egy főre jutó GDP alapján). És még ki sem kell találni nagyon, hogy mit kell csinálni, kész receptek vannak rá...
/Persze ahogy Jean-Claude Juncker mondta:
"We all know what to do, we just don’t know how to get re-elected after we’ve done it. "
mindannyian tudjuk mit kellene tennünk, csak azt nem tudjuk, hogy ha megtesszük, akkor utána hogyan fogjuk újraválasztatni magunkat./
