4p

A nagybankok fele komoly veszteséget termelt az elmúlt 3 évben, ugyanakkor volt olyan bank, amelyik az adózott eredményének a dupláját fizette ki osztalékként.

Az elmúlt pár év a bankok számára nem a legkellemesebb és legkiszámíthatóbb környezetet nyújtotta köszönhetően elsősorban a különféle új adóknak, a hatalmas hitelezési veszteségeknek, és az általános hitelundornak. Ezek pedig jelentős változásokat indukáltak a szektorban, amelyeket a nyolc nagybank (Budapest Bank, CIB Bank, Erste Bank, K&H, MKB, OTP, Raiffeisen és Unicredit Bank) 2010 és '12 közötti mérlegadatai alapján vettünk górcső alá.

A bankok esetében a mérlegfőösszegre (összes eszköz-, vagy forrásérték), a hitelekre, a betétekre és az adózott eredményre fókuszáltunk, illetve annak 2010-hez képest bekövetkezett változására. Legvégül pedig kitérünk még arra is, hogy az elmúlt 3 évben összesen mennyi pénzt is vettek ki a tulajdonosok, az anyabankok a hazai pénzintézetekből.

Élen az OTP

Nem nagy meglepetésre a nyolc nagybank között az OTP rendelkezik a legnagyobb mérlegfőösszeggel, melynek értéke 6471,4 milliárd forint volt  2012 év végén a legfrissebb adatok szerint, vagyis 280 milliárddal több, mint 2010-ben volt (+4,2 százalék). A mögötte lévő helyeken azonban átrendeződés történt annak eredményeként, hogy a K&H Bank esetében 743 milliárdos értékű csökkenés történt, vagyis majdnem negyedével esett vissza a mérlegfőösszeg. Így még 2010-ben még a második legnagyobb bank volt az OTP mögött, mára csak a harmadik helyet tudhatja magáénak. A dobogó középső fokát szintén értékbeli csökkenéssel, de átvette az Erste Bank.

A rangsorban több helycsere nem volt, ám érdekesség, hogy az OTP mellett még a Budapest Bank és az Unicredit volt képes a mérlegfőösszegének növelésére, sőt utóbbié arányaiban meg is haladta a legnagyobb magyar bank változását, hiszen 7,7 százalékkal 121 milliárdra emelkedett az eszközeinek értéke.

Senki sem növelte hitelállományát

A hitelállomány növekedése ugyanakkor egyik bankot sem jellemezte az elmúlt 3 évben, miután a bankok a hitel/betét arány javítására koncentráltak, de a lakosság és a vállalatok is inkább a tartozások visszafizetésére összpontosítottak, mint tervezték volna újak felvételét.

2010-hez képest legnagyobb mértékben az MKB-nál csökkent a hitelállomány nagysága: 572 milliárd forinttal, vagyis közel 28 százalékkal. Hasonlóan jelentős, 20 százaléknál nagyobb mértékben épült le még a CIB, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank hitelállománya az elmúlt 3 évben. Ugyanakkor az OTP ebben a "mutatóban" is a legjobban teljesített, pontosabban a többieknél jobban tartotta szinten a hitelezési folyamatokat, hiszen az állomány "mindössze" 8,6 százalékkal mérséklődött 2953 milliárd forintra.

Betétgyűjtésben az Erste az élen

Bár 2010-hez hasonlóan 2012-ben is változatlanul az OTP áll az élen a betétállomány nagyságát tekintve, az eltelt időszak aktivitását nézve jócskán felülmúlja Csányi pénzintézetét az Erste Bank. A 2010-es állapothoz képest ugyanis közel 20 százalékkal, 209 milliárddal növelte a betétállományt. Az Erstén kívül jelentősebb n9vekedést realizált a CIB és a K&H.

A betétgyűjtés felfutásának köszönhetően egyébként az Erste Bank feljött a listán a negyedik helyre a K&H és a Raiffeisen mögé a betétállomány nagyságát tekintve.

Fele nyert, fele bukott 2010 óta

Az adózott eredményeket nézve a korábbi évekhez képest semmi változás nem történt, már ami a 2012-es eredményeket illeti: akik korábban is veszteséggel zárták az éveket, azok most is. A nyereségesek pedig maradtak nyereségesek, vagyis a Budapest Bank, a K&H, az OTP és az Unicredit zárta plusszal a 2012-es évet.

Ha a nyolc nagybank összesített teljesítményét nézzük, akkor az látható, hogy az általuk "generált" 175 milliárdos veszteség már jobb a 2011-esnél, amikor 228 milliárdos mínuszt hoztak össze év végére. A legnagyobb plusz az OTP-hez kapcsolódik, 52,5 milliárd forint, a legnagyobb mínusz pedig a CIB-hez kötődik; 127 milliárdos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni.

Az elmúlt három év teljesítményét összesítve az látható, hogy 381 milliárdos mínuszt "termelt ki" a 8 nagybank, melyből 312 milliárdot realizált a feltőkésített MKB Bank.

A végén pedig érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy melyik bank mennyi osztalékot fizetett ki a szektor számára nehezebb években. Egyértelműen a K&H áll az élen a tőkekivonásban, hiszen miközben a három év alatt alig 60 milliárdos adózott eredményt realizált a bank, ennek kicsit több mint a dupláját, 121,1 milliárd forintot vett ki osztalékként. Szintén jelentős volt még az OTP tőkekivonása is, hiszen a 298,1 milliárdos eredményből 81,8 milliárdot fizetett ki 2010 és 2012 között. Az Unicredit pedig következetesen minden évben 10 milliárd forintot vont ki.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!