Miért hatástalan a pénzügyi tranzakciós adó?

A tranzakciós adó (más néven Tobin adó) gondolata a pénzügyi válság kitörése óta már számtalanszor felmerült, mindeddig azonban egyszer sem jutott el a napirendig. A 2009-ben regnáló brit miniszterelnök, Gordon Brown, a skóciai G20-as találkozón egy globális pénzügyi tranzakciós adóval kapcsolatos javaslatot prezentált, mely azonban nem kapta meg a többség támogatását. A volt elnök eredeti kikötése abból állt, hogy vagy mindenki részt vesz a programban, vagy el lehet felejteni. A francia elnök, Nicolas Sarkozy már az év elején sürgetett egy a Tobin-adóhoz hasonló törvényt, mely a Merkel kancellárral való találkozók során visszatérő téma volt. Sarkozynél ez jelentette az alku tárgyát, melynek fejében hajlandó volt támogatni a német követeléseket. Brown javaslata akkortájt (2009 végén) öltött formát, amikor az elnök népszerűsége a mindenkori mélypont közelébe zuhant. Sarkozy is hasonló problémákkal küzdött, az ő népszerűségi mutatója az idei év elején zuhant mindenkori mélységbe, még mielőtt áprilisban előterjesztette volna az adóval kapcsolatos javaslatát. Politikailag nézve úgy tűnt, hogy ezzel két legyet üthetnek egy csapásra: egyrészt előkeríteni némi plusz pénzt, és egyben büntetni a legnépszerűtlenebb "iparágat".

A politikusok arra számítanak, hogy a választópolgárok majd rákapnak erre, a pénzpiacok ennél azonban sokkal szeszélyesebbek. Az adó- és/vagy szabályozási rendszerek variálása, az esetek túlnyomó részében inkább a kizsákmányolás, és nem annyira a pénzszerzés lehetőségének bizonyultak. London közben sikeresen bebiztosította magának nemzetközi pénzügyi központi státuszát, mégpedig az eurókötvény-piac növekedésén keresztül, miután a hitelfelvevőket gyakorlatilag kizárták az USA-ból. A másik fontos tanulság, hogy míg eltolódnak ezek a pénzpiaci központok, addig utólag igencsak nehéz visszaállítani az eredeti helyzetet, még akkor is, ha már megszűnnek a szabályozási és/vagy adóbeli különbségek.

Nagy-Britannia érthetően ellenzi ezt az adót, tekintettel, hogy Európa legnagyobb pénzügyi központját tudhatja magáénak. Továbbá, miután a kormányoknak jelenleg a nyugdíj-megtakarításra kell összpontosítaniuk, ez az adó aláásná azon országokat, melyek eleve alacsonyabb arányú államilag finanszírozott nyugdíjat biztosítanak (ugyancsak Nagy-Britannia). Az alaphelyzet látszólag abból áll, hogy a pénzügyi tranzakció egy rossz dolog, ez azonban egy eléggé gyenge és elhibázott kiindulási pont egy újfajta adó bevezetéséhez.

Azonban a bejelentés magától a Bizottságtól, egészen pontosan annak elnökétől Barroso-tól származott. Barroso ezen felül a Bizottságnak is több hatalmat követel, továbbá, hogy az eurózóna kormányai közös eurókötvényeket bocsássanak ki. Így, míg a választók valószínűleg szimpatizálnak a pénzügyi tranzakciók megadóztatásával (azzal a téves feltevéssel, hogy míg ez egy "rossz" alternatíva, addig még mindig jobb a jövedelmek megadóztatásánál), addig az egész könnyen visszafelé sülhet el, amennyiben arra számítunk, hogy az EU ezzel valójában a közös adópolitikát akarja bevezetni a hátsó bejáraton. A törvény támogatói szerint ezzel nagymértékben növelhető a teljes adóbevétel, azonban mire ott tartunk, hogy 2014-ben (a terv szerint) elinduljon az akció, addig elképzelhető, hogy már nem lesz miből adót szedni, amennyiben a bankok kivonulnak az EU-ból. Ami ennél fontosabb: mindez nem fogja elnyerni a pénzpiacok tetszését, melyek jelenleg sokkal inkább a bankok sebezhetőségével vannak elfoglalva, a várható görög adósság-leírás közepette.

Forrás: FxPro

Jogi nyilatkozat és kockázati figyelmeztetés