2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellezés miatt összesen 1 milliárd 3,6 millió forintra bírságolt 11 irodaszer-forgalmazó céget - a még decemberben hozott, de csak most közzétett határozatot Zavodnyik József, a Versenytanács döntéshozatal-támogató csoportjának vezetője a hivatal csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján ismertette.

Az eljárás informátori bejelentésre indult - tette hozzá a csoportvezető. A 11 cég három körben követett el jogsértést: 2008-ban 6 cég áregyeztetést folytatott és felosztotta a piacot. A következő évben 3 cég kötött területfelosztó megállapodást. A 2008 és 2011 közti időszakban pedig 19 közbeszerzésen egyeztették ajánlataikat a megbírságolt cégek. A tendereken az ajánlati árak 160 ezer és 2 milliárd forint között szóródtak - mondta Zavodnyik József. A legkisebb bírságot, 1 millió forintot az Active Office Kft.-nek kell fizetnie, a legnagyobb, 600 milliós bírságot a Gyárt-ker Kft.-re szabták ki. Utóbbi cég jelenleg már felszámolás alatt áll.

Juhász Miklós, a GVH elnöke elmondta: az utóbbi 5 évben mintegy 60 kartell eljárást indított a GVH. A kartell lehet árbefolyásoló, piacfelosztó, vagy akár termékmennyiség- illetve kapacitás felosztó is. A tapasztalatok szerint a kartellek 10-40 százalékkal emelik az árat. Kérdésre válaszolva Juhász Miklós elmondta, hogy nemzetközi adatok szerint a feltárt kartellek a valós szám 15 százalékát jelentik, vagyis csak a jéghegy csúcsa látható.

Az elnök jelezte azt is, amennyiben egy informátor nélkülözhetetlen bizonyítékot szolgáltat az úgynevezett kőkemény kartellre, vagy szóbeli közlésére a bíróság rajtaütést engedélyez a gyanús cégeknél, informátori díjra jogosult. Ennek összege a kiszabott bírság egy százaléka, de legfeljebb 50 millió forint. A mostani kartell feltárása miatt járó 10 millió forint még adóköteles, de július 1-jétől adómentes lesz az informátori díj - jelezte.

Arra a kérdésre, hogy hogy áll jelenleg kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kartell-ügy, Zavodnyik József elmondta: még 2006 végén két biztosítóra, három alkuszra és a GÉMOSZ-ra közel 7 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH, ám a Kúria döntése után a versenyhatóságnak újra kell tárgyalnia a biztosítók és az alkuszok közti kapcsolatot. Megjegyezte, hogy ez a bírságnak csak 10 százalékát érinti.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!