A nagy kérdések
Ezen keretekben a közép-európai országoknak a következő években határozott válaszokat kell megfogalmazniuk néhány kulcskérdésben. A válaszok – néhány országtól eltekintve, pl. a Balti térség – nem egyértelműek, ami gazdasági, politikai és biztonságpolitikai kockázatokat is felvethet a jövőben.
Fontos megjegyezni, hogy egyes gazdaságtörténeti korszakokban a hibás nemzetközi stratégia ára nagyobb, mint más időszakokban. Az irreális helyzetértékelésen nyugvó politikák korrigálása az innováció felgyorsulása, vagy a globális verseny növekedése időszakában nehezebb lehet. Ma a világgazdaság szereplői közötti verseny élesebb, mint valaha, a geopolitikai átrendeződések erőteljesek és folytatódnak. Egy ilyen dinamikusan változó nemzetközi gazdasági és politikai környezetben rossz stratégia választása esetén országok hanyatlása gyors és nehezen megállítható lehet. A legfontosabb döntési kérdések a következők.
- Nemzetközi stratégiai partnerek: Nyugat – Kelet. A globálisan és/vagy regionálisan domináns gazdasági és politikai centrumok alakítják ki a közép-európai fejlődés kereteit, s a kis, perifériás országoknak, amelyek nem rendelkeznek valamilyen nemzetközileg érvényesíthető előnnyel (pl. nyersanyagokkal vagy adott pillanatban kihasználható geopolitikai helyzettel stb.) a fejlődés szempontjából meghatározó központhoz célszerű egyértelműen kötődniük, ami a gyakorlatban szoros együttműködést jelent.
A térség országainak döntésében a gazdasági és politikai modellt illetően a fejlett és a gyorsan fejlődő országok (emerging markets) gazdasági sikerei és kudarcai egyaránt lényegesek. Egy ilyen helyzetet akkor lehet maximálisan előnnyé fordítani, ha ezek a központok (jelen esetben pl. az EU-USA, Oroszország, Kína) azonos célokkal, értékrendszerrel jellemezhetőek. Ez nyilvánvalóan nincs így.
Fontos szempont, hogy a közép-európai országok többsége esetében az egyik fejlett centrum fontos finanszírozási csapját, az EU-transzfereket nehéz elzárni. Vagyis egyszerre lehet kihasználni több centrum finanszírozási lehetőségeit, noha ennek nyilvánvaló ára van: a fejlett világ üzleti befektetéseinek visszaesése, amelyek pedig a fejlett technológia hordozói. Korlátozott mértékben, rövid távon ez a kettős kötődés működhet, hosszú távon azonban ma még nem számszerűsíthető, súlyos ára lehet. - Európai Unió: eurózónában, vagy azon kívül. Az eurózóna tagság egy komplett gazdasági, politikai és fejlesztési modell választását is jelenti. A központban való sikerességhez nagyon jelentős szerkezeti, tágan értelmezett versenyképességbeli (költség + tudás + technológia) és mentalitásbeli átalakulás szükséges, különösen Görögország példája lehet figyelmeztető e szempontból. A Balti országok, Szlovákia vagy Szlovénia ezen a területen már döntöttek. Lengyelország egyelőre inkább hajlik a viszonylag gyors kapcsolódásra (de ez akár hirtelen is megváltozhat), Magyarországon az uralkodó gazdaságfilozófiával ez összeegyeztethetetlen, Csehország nem foglalkozik érdemben ezzel a kérdéssel jelenleg. A döntés kulcsfontosságú lesz a közép-európai térség széttöredezése vagy egységesülése szempontjából.
- Hosszú és rövid táv. A világ minden részén komoly a kísértés a politikai előnyök érdekében a hosszú távú hatásokat figyelmen kívül hagyni, különösen kedvezőtlen növekedési környezetben. Csak néhány területet említve: fejlesztéspolitika, nyugdíjrendszer, nemzetközi gazdasági kapcsolatok, piactorzítás stb. Ennek azonban ára van az elszalasztott lehetőségek, a feláldozott értékek és a populizmus formájában, ami a gondolkodásmódot is torzíthatja. Az innováció felgyorsulása, a globális verseny erősödése időszakában – amire a következő időszakban még inkább számíthatunk – a rövid távú érdekek előtérbe helyezésének, a hosszú távú megoldások helyett áthidaló megoldások alkalmazásának ára magasabb lehet.
- A növekedés forrásai: export és/vagy belső kereslet. A hosszú távú fenntarthatóság szempontjából a kis országoknak (amelyeknek nincs különleges adottságuk) az exportorientáltságra kell törekedni (belföldön a legtöbb ágazatban nem lehet annyi terméket vagy szolgáltatást eladni, ami a hatékony tevékenységhez szükséges), de a kiegyensúlyozott hosszú távú növekedés fontos eleme a belföldi keresleti tényezők (beruházások, fogyasztás) stabilitása. Az elmúlt évtized közép-európai tapasztalatai alapján ennek és a sikeres felzárkózásnak a nem túlfűtött növekedés, mind a külső, mind a belső finanszírozás kiegyensúlyozottsága, a költségvetési hiány mérsékelt szintje, az eladósodottsági mutatók nemzetközi összehasonlításban alacsony mértéke, s a vállalati beruházások relatíve magas szintje.
- Rugalmas tudás vagy kiszolgáltatottság: társadalmi mobilitás vagy röghöz kötés. Az alacsony jövedelmi és a relatíve magas munkanélküliségi ráta vagy olyan lépésekhez vezethet, amelyek mérséklik a társdalom győztesekre s vesztesekre osztását, a társadalmi mobilitás megszűnését, vagy éppen e helyzet tartóssá válásához kötődő vélt előnyök kihasználására törekszik. Rossz döntés az Európai Unión belüli szabadabb munkaerő-áramlás következtében a humántőke veszteségeket megnöveli.
Példák az elmúlt évtizedekből könnyen találhatóak: a fegyveres és politikai konfliktus hatásai az egykori Jugoszlávia helyén található államokban, vagy a gazdasági nehézségek s a lehetőségek hiánya következtében bekövetkező drasztikus munkaerő kiáramlás Bulgáriából és Romániából. Ha a gazdasági nehézségek mellett a döntéshozók korlátozzák a társadalmon belüli mobilitás lehetőségét az oktatási és egyéb rendszerek révén, az egy ország hosszú távú sikerességének egyik legfontosabb elemét szünteti meg: a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodás képességét. A társadalmi mobilitás elősegítésében a legfontosabb feladatot az oktatás területén kell keresnünk. - Strukturális kérdések: fejlettebb technológiai-szolgáltatási szintre lépés, vagy a költségelőnyre alapozott modell tovább (vagy újbóli) erősítése. Itt válik érthetővé az előző pontban megfogalmazott döntési helyzet jelentősége. A közép-európai országok olcsó termelési költségű országok (bár nem egyforma mértékben) és a kapacitások egyes ágazatokban modernek, versenyképesek, s alkalmasak lehetnek a nemzetközi cégek globális költségoptimalizáló stratégiája keretében újabb befektetések vonzani. A további szakosodás a költségelőnyön nyugvó országokban az értéklánc azon szakaszainál történik meg, amelyeknél a létrehozott hozzáadott érték alacsony. Ez az irány a kilencvenes évek tőkebevonási stratégiáinak felerősödést jelenti, a költségelőnyre alapozott és a hatékonyságalapú tőkebevonás közötti korábban – legalábbis retorikailag – már az utóbbi javára eldőlni látszó dilemmát veti fel ismét.
Érdekes, hogy Magyarország, ahol szavakban a külföldi tulajdonnal kapcsolatos sajátos megközelítés figyelhető meg, a gazdaságpolitika, oktatáspolitika lépései az alacsony szintű beszerelő tevékenységre specializálódó tőkebevonási stratégiát erősítik fel, amelynek kulcsszava az újraiparosítás. Ennek nem sok köze van a fejlett országokban tapasztalható e néven nevezett folyamathoz. Pl. az USA-ban a korábban külföldre települt cégek "jönnek vissza" abból kiindulva, hogy a képzett hazai munkaerő nagyobb versenyképesség növekedést tesz lehetővé, mint az alacsony munkabérű országokba – pl. Kínába – kihelyezett termelés költségelőnye. Vagyis a vállalatok a tudást és a technológiai kérdéseket növekvő mértékben helyezik az alacsony munkabérek elé. Mindez nem jelenti azt, hogy a költségelőny nem fordítható le gazdasági előnyökké, azonban a gyors technológiai fejlődés időszakában hozzájárulhat ahhoz, hogy az e stratégiát erőltető ország hosszú távon is képtelen lesz kitörni e pozícióból (lásd a rövid táv – hosszú táv dilemmát itt is).
Sok más kérdés is felvethető, de ezek tűnnek stratégiai szempontból meghatározónak. S hogy a válaszok milyen jelentős változásokat indíthatnak el, arra pl. az elmúlt évek magyarországi változásai hívják fel a figyelmet. Míg azonban a magyar modell az ország csekély világgazdasági és világpolitikai súlya miatt önmagában nem sok visszhangot vált ki nemzetközi szinten, 2014-2015-ben egy sokkal fontosabb térségbeli ország folyamataira érdemes figyelni: a lassuló gazdasági növekedés és a politikai harc élesedése Lengyelországban vezethet jelentős fordulatokhoz. Ha így történik, akkor a "magyar modell" akár egyre erősödő közép-európai modellé is válhat, legalábbis bizonyos elemeit illetően. Ennek következményei ma még nehezen kiszámíthatóak.
Novák Tamás
(A szerző az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, a teljes elemzés angolul elérhető: www.centraleuropenow.blogspot.com)
