3p

A konszenzust meghaladó októberi magyarországi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után az MNB kamatcsökkentési ciklusának folytatódásában eddig még bízó londoni felzárkózó piaci elemzők is úgy vélekedtek, hogy a további monetáris enyhítés most már kevésbé valószínű, a korábban is inkább kamatemelést valószínűsítő citybeli felzárkózó piaci szakértők szerint pedig nem lehet kizárni, hogy a kamatemelés az általuk eddig vártnál hamarabb bekövetkezik.

A KSH csütörtöki bejelentése szerint a magyarországi fogyasztói árak októberben 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet.

A citybeli elemzők megjósolták ugyan, hogy az októberi éves infláció magasabb lesz a szeptemberben mért 3,8 százaléknál, ám az előrejelzések átlaga 3,99 százalék volt.

A csütörtöki adatismertetés után Cristian Maggio, a TD Securities stratégája úgy vélekedett, hogy a magyarországi infláció "most már egyértelműen távolodik" az MNB 3 százalékos célszintjétől. Hozzátette ugyanakkor: még eldöntendő kérdés, hogy folyamatszintű fordulatról vagy átmeneti visszagyorsulásról van-e szó.

A szakértő szerint az októberi inflációban a szezonális hatások "a vártnál határozottabban" érvényesültek, de a forint gyengeségének is volt szerepe az áremelkedésben.

A TD Securities vezető elemzője elismerte, hogy a várakozást meghaladó októberi inflációs adatsor - és az, hogy nem kizárható a továbbra is felfelé tartó pálya - "érdemi fenyegetést" jelent a cég azon előrejelzésére, amely szerint az MNB a jövő év első negyedében végrehajt egy negyed százalékpontos kamatcsökkentést. Cristian Maggio szerint ugyanis a magyar jegybank nyilván nem a gazdaság serkentésére helyezi a hangsúlyt, amíg nem érzi úgy, hogy sikerült elérni az árstabilitást.

A JP Morgan szakértői - akik eddig is inkább kamatszigorítást valószínűsítettek jövőre - az októberi  inflációs jelentés után úgy vélekedtek, hogy az MNB a következő hónapokban várhatóan még "héjábbá"' válik, és emiatt megnövekedett a kockázata annak, hogy a magyar jegybank már 2011 első felében kamatemelést hajt végre. A JP Morgan érvényben lévő jelenlegi alapeseti prognózisa az, hogy a monetáris szigorítás a jövő év harmadik negyedében kezdődik.

A ház szerint mindazonáltal a kamatemelés továbbra sem tűnik "azonnali" kockázatnak, mivel a magyar gazdaságban érvényesülő negatív kibocsátási rés elősegíti a keresleti oldalról jelentkező inflációs nyomás kordában tartását. Ha azonban az infláció tartósan a cél felett marad, az MNB alapállása szigorításra hajlóvá válik - jósolták a JP Morgan londoni elemzői.

A cég szerint valószínűtlen, hogy a szezonálisnál magasabb ütemű élelmiszer-áremelkedés a közeljövőben megfordulna, és emiatt az infláció az év hátralévő részében várhatóan a jelenlegi szint körül marad. A JP Morgan szakértői azzal számolnak, hogy a magyarországi fogyasztóiár-infláció 2011 egészében is az MNB 3 százalékos célja felett lesz, jórészt cost-push jellegű tényezők - köztük az élelmiszer- és az energiadrágulás, valamint az egyes szektorokra kivetett különadók - miatt.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni elemzőinek csütörtöki előrejelzése szerint az MNB valószínűleg egyelőre kivár, és figyeli, hogy mennyire tartós a kínálati oldali ársokk, és hogy annak hatásai mennyire szűrődnek át maginflációs szintre. A GS szerint a kormány által az egyes szektorokra kirótt válságadók, és az a lehetőség, hogy ezek hosszabb ideig maradnak érvényben, szintén növeli a magyar inflációval kapcsolatos távlati bizonytalanságot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!