2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem változtatott az irányadó kamat 0-0,25 százalékos szintjén az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán. Az FOMC egyhangú döntése megfelelt a piaci várakozásoknak.

A Fed monetáris döntéshozó testülete a tervezési horizonton belül mérsékelte GDP-növekedési előrejelzését, visszafogta valamelyest a foglalkoztatás bővülésére vonatkozó becslését és inflációs várakozását is, nem változtatott azonban álláspontján a monetáris szigorítás szükségességét illetően.

A tanács tizenhét tagjából - az előző, márciusi üléssel megegyező arányban - tizenöten tartják szükségesnek a kamatemelés megkezdését már az idén egy vagy két lépésben, és ketten 2016-ban.

A testület erre az évre 1,8-2,0 százalékos GDP-növekedést vár, alacsonyabbat a márciusban jelzett 2,3-2,7 százaléknál. A 2016-os növekedés 2,4-2,7 százalék lehet, a márciusi előrejelzéssel megegyező, a 2017-es pedig 2,1-2,5 százalékos. Hosszabb távon is változatlanul 2,0-2,3 százalékos GDP-növekedést vár a FOMC.

A jelenleg 5,5 százalékos munkanélküliségi ráta a testület szerint az idén a negyedik negyedévben 5,2-5,3 százalék lesz, vagyis még magasabb a márciusi ülésen jelzett 5,0-5,2 százaléknál. A jövő év végére 4,9-5,1 százalékra csökken a munkanélküliségi ráta, és 2017-ben is ezen a szinten marad. Hosszabb távon viszont a márciusi előrejelzéssel megegyező szinten, 5,0-5,2 százalék körül alakulhat.

Az inflációt változatlanul 2,0 százalék alatt várják az előrejelzési horizonton belül. Az idén 0,6-0,8 százalékos, jövőre 1,6-1,9 százalékos, 2017-ben 1,9-2,0 százalékos inflációt várnak.

A Fed az előzőnél visszafogottabb makrogazdasági előrejelzések ellenére sem adott újabb jelzéseket a piacnak monetáris politikai szándékának változásáról, a dokumentum szóhasználata nem változott lényegesen.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!