2p

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Auchan) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeinek népszerűsítése során valótlanul azt a látszatot keltette a fogyasztóban, hogy magyar terméket vásárol, olvasható a GVH közleményében.

A vállalkozás 2010. augusztus 6-ától 12-ig terjedő időszakban nyomtatott és internetes
reklámkiadványában és egyéb hirdetéseiben egyes termékeit magyar népi motívummal,
piros és zöld színekkel, valamint „Auchan Hungarikum” felirattal népszerűsítette. A GVH
megállapította, hogy a vállalkozás a jelölésekkel azt a látszatot keltette a fogyasztóban, hogy
az adott termék választása esetén magyar terméket vásárol.

A magyar termék fogalmát a GVH döntésének időpontjában nem határozta meg jogszabály, ugyanakkor az érdemi döntés meghozatalához nem volt szükség a „magyar termék” fogalom elemeinek pontos meghatározására. A GVH eljárásában az Fttv. (fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. tv.) alapján járt el, mely kimondja, hogy megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely olyan információt tartalmaz az áru származási helyére, eredetére vonatkozóan, ami alkalmas a fogyasztó befolyásolására.

A GVH eljárásában az átlagfogyasztó szemszögéből vizsgálja azt, hogy mi a magyar, vagyis azt, hogy mit tart a fogyasztó magyarnak, ehhez képest értékelte a vállalkozás kommunikációját. A magyar termék fogalma hétköznapi értelmezésben a magyar alapanyagból, magyar cég által, magyar munkaerő közreműködésével, Magyarországon
előállított termékeket jelöli.

A GVH megítélése szerint az átlagfogyasztó a vállalkozás hirdetéseit látva az indás-tulipános virágmotívum, a nemzeti színek és a Hungarikum kifejezés alapján magyar termékre asszociál. Az Auchan a reklámozott termékek jelentős része tekintetében nem bizonyította
azok magyarságát.

A fentiek alapján a Versenytanács megállapította, hogy az Auchan fogyasztókkal szembeni
tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, és a vállalkozást 10.000.000 forint bírság
megfizetésére kötelezte.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!