2p

Valóban nem szokásos, hogy egy kormány gazdaságpolitikája már hivatalba lépésének első hetében kártyavárként omoljon össze. Különösen vicces, ha ez a dolog egy olyan párttal történik meg, amelynek kétharmados többsége van a parlamentben, és amely egy hónapig abban a hitben élt, hogy azt csinál, amit akar - írja a Sme című liberális szlovák napilap hétfőn.

"Egy ilyen, a valóság kemény falába való ütközést él át most Magyarországon Orbán és a Fidesz. Nem kell őket sajnálni, mert az, amit most oly nagy meglepetéssel megtapasztaltak, s józan ember már régen tudja: hogy a világ, a pénzpiacok, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió nem engedik meg nekik, hogy hazárdjátékot folytassanak a magyar költségvetéssel, ne tartsák be a tervezett 3,8 százalékos költségvetési deficitet és annak további csökkentését" - mutat rá az újság.

"Orbán úgy tért vissza Brüsszelből a Barrosóval folytatott tárgyalásokról, mint egy vert kutya, és a kilencvenes évek közepétől talán első ízben a mélyebb szerkezeti reformok szükségességéről kezdett beszélni. Alvezérei ugyanakkor majdnem tönkretették a forintot, mert folytatták a korábban elrendelt kommunikációt: elmagyarázni a választóknak, hogy elődeik katasztrofális helyzetben hagyták a költségvetést. Ellentétben minden normális kormány viselkedésével arról próbálták őket meggyőzni, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint a valóságban" - fejti ki a lap.

Úgy vélik, hogy a Fidesz ezzel két legyet kívánt leütni egy csapásra: elődeire hárítani a felelősséget azért, hogy nem tudja teljesíteni választási ígéreteit, s ugyanakkor lerázni magáról a felelősséget a magasabb költségvetési hiányért. Az arra való igyekezet, hogy bebiztosítsák a maguk számára a pénzt, és eltussolják leleplezésüket választási csalásaikért, a józan ész fölé, a kormányzati felelősség fölé kerekedett.

Talán végre azonban Orbán és társai is megértették, hogy nem olcsó pókert játszanak, és hogy a kormányzati felelősség másról szól, mint a politikai marketing - zárja kommentárját a Sme.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!