1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A novemberi mélypont óta immár harmadik hónapja mutat folyamatos emelkedést a kínai feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe. A hivatalos kínai szervek által közölt februári érték 51 pont lett, ami szeptember óta a legmagasabb. Elemzők előzetesen 50,9 pontot vártak.

Hasonló mértékű növekedést mutat az HSBC által számolt PMI is, bár annak 49,6 pontos értéke továbbra is 50 pont alatt, vagyis a növekedést a zsugorodástól elválasztó határ alatt tartózkodik. Mindenesetre a most közölt 49,6 pont október óta a legmagasabb érték.

A mai kínai adat, a japán vállalatok tőkekiadásának (befektetésének) tavaly utolsó negyedéves megugrása (+7,6% a várt -6,5-lel szemben), a japán ipari termelés és kiskereskedelem év eleji alakulása, a dél-koreai export hat hónapja nem tapasztalt megugrása mind azt mutatja, hogy az ázsiai gazdaság újra kezd erősebb lábakon állni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!