2p

Az EKB továbbra is vizsgálja a Pallas Athéné alapítványok állampapír-vásárlásait, amelyek ugyanakkor folyamatosan építik le az állományt.

Szerdai keltezésű az a levél, amelyben Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzója egy európai uniós képviselő kérdésére válaszolva leszögezi, hogy az EKB továbbra is vizsgálatot folytat a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athené alapítványainak állampapír-vásárlásával kapcsolatban. A levél szerint Draghiék számos aspektusból vizsgálják az alapítványok tranzakcióit.

Az EKB elnöke válaszában rámutatott, a hatályos jogszabályok szerint tiltott monetáris finanszírozásnak tekinthető minden olyan állampapír-vásárlás, amelyet ugyan jogilag a nemzeti bankoktól független szervezet hajt végre, de a szervezet az adott jegybank közvetlen befolyása alatt működik. Az Európai Központi Bank szerint a nemzeti bankoknak megfelelő biztosítékok alkalmazásával mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy forrásaik ne kerüljenek a kormányokhoz.

Látványos lesz, ha Budapest rendezi az olimpiát!

Draghi közölte, mivel folyamatban lévő ügyről van szó, a Pallas Athéné Alapítványok vásárlását egyelőre nem kommentálhatja, de nyomatékosította, hogy az EKB nagyon komolyan veszi a jogszabályok betartását. Azzal a jegybankkal szemben, amely nem tudja teljesíteni kötelezettségét a monetáris finanszírozás tiltásával kapcsolatban, jogsértési eljárást fog kezdeményezni.

Valószínűleg az EKB elnökének válaszára reagálva az alapítványok ma közleményt adtak ki arról, hogy megvizsgálták az Európai Központi Bank észrevételeit és ezután aktívan léptek az állampapír-portfóliójuk leépítése érdekében. Idén már közel 56 milliárd forinttal csökkentették azt. Továbbá azt is közölték, hogy az állampapír-befektetések helyett a jövőben az ingatlanpiac felé fordulnak.

Az MNB-nek egyébként nem csak az EKB miatt fájhat a feje. Az Eurostat legfrissebb, ma publikált statisztikájának kommentjében jelezte, hogy vizsgálni fogja azokat a jegybanki tevékenységeket, amelyek az európai statisztikai hivatal szerint kormányzati feladatkörbe tartoznának.  (Itt elképzelhetőnek tartjuk, hogy az alapítványok oktatási tevékenysége szúrt szemet az uniós statisztikai hivatalnak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!