2p

Hazánkban az egészségügy, mint köztudott kisebb – nagyobb nehézségekkel küszködik, a kórházak többsége a megélhetéséért, talponmaradásáért folytat folyamatos küzdelmet.

Stratégiai tervezés időhorizontjai

Stratégiai tervek készülhetnek rövid-, közép-, és hosszú távra.

Rövid távú stratégia megfogalmazása többek között akkor célszerű, ha akutt, gyorsan megoldandó feladatai vannak a vezetőknek. Ekkor a stratégiai tervet a rövid rendelkezésre álló idő figyelembevételével kell elkészíteni.

Normál, rendkívüli nehézségek nélküli működés esetén célszerű középtávúnak mondható, három év körüli időszakot vizsgáló stratégiai tervet készíteni. Ez az időszak a folyton változó környezet mellett beláthatónak és tervezhetőnek tűnik.

Hosszú távú öt, tíz évet vizsgáló stratégiák készítése a napról napra változó környezet és a változó feltételek miatt nem gyakori. Természetesen a vezetés és elsősorban az elsőszámú vezető fejében kell, hogy legyenek megfogalmazva a távolabbi jövőre vonatkozó tervek, elképzelések.

Összegzés

Az egészségügyi intézetek vezetőinek fontos feladata, hogy megfogalmazzák az általuk indokoltnak tartott időszakra vonatkozó stratégiai tervet. Csak úgy lehet hatékonyan, az elvárásoknak megfelelően működtetni egy egészségügyi intézményt nap, mint nap, ha a vezetés rendelkezik a jövőre vonatkozó világos elképzeléssel, tervvel, illetve a terv megvalósításához szükséges, a gazdálkodásra és a működésre vonatkozó naprakész információkkal.

A stratégiában megfogalmazottak elérésének, a naprakész információk előállításának szükséges eszköze az operatív controlling. Ennek alkalmazásáról szól a következő frissítésben megjelenő tanulmányunk.


A cikk szerzői a DIEBOLD Vezetési és Technológiai Tanácsadó Kft. munkatársai voltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!