Mind az olasz, mind a spanyol tőzsdeindex bő kétéves csúcsra tört, ami ugyanannak a témának egy másik megnyilvánulása, amiről mostanában sokat írtam: gazdasági normalizáció. A recesszióban fetrengő gazdaságoknak (és vállalataiknak) már az is csodálatos hír lenne, ha az európai gazdaság végre tényleg kicsit beindulna, s növögetne mondjuk 1-2%-kal, mert ezzel egyszerre csökkennének az államcsődkockázatok (növekvő nominális GDP), csökkenne a költségvetési hiány(növekvő adóbevételek+csökkenő jóléti kiadások), és nőnek a vállalati profitok. Ha kellően sárba tiport egy ország gazdasága, akkor egész kis növekedés is elég a környezetben ahhoz, hogy a vállalkozások helyzete ugrásszerűen javuljon.
Például ha egy mütyürkegyár fix költsége 50, változó költsége pedig az árbevétel 50%-a, akkor ha 100 az árbevétele, akkor nincs profitja. De ha egy kicsit is tud nőni az árbevétel, mondjuk 105-re, akkor máris 2,5 egység profitja képződik. Ha még valami adóssága is van, akkor ez a kis változás a csőd és a fennmaradás közötti különbséget jelentheti. Az első esetben ugyanis egyre mélyebb adósságcsapdába kerül, a másodikban meg tudja fizetni a kamatokat legalább, sőt az adósság mértékétől függően akár profitábilissé is válhat.
Márpedig a periféria-tőzsdék ugyancsak a mélyben vannak: a spanyol index 16000-en tetőzött 2007-ben, és 6000-ig esett 2012-ben, de még mindig csak 9400-on van. Az olasz index 43000-ről 13000-ig zuhant, s még mindig csak 18000-n van. Úgyhogy lehet még tér az emelkedésre.
Egyébként a magyar kis-közepes részvényeket tömörítő BUMIX index is éves csúcson van (bár ez nagyrészben az EGIS-felvásárlás eredménye), de sok egyedi kisebb papír is éves csúcs környékén lófrál, pl: Nyomda, Danubius, Rába, GSpark, TVK, tehát itt is vannak életjelek. Mivel eléggé régóta tart a recessziós-depressziós időszak mind Magyarországon, mind az EMU-periférián, ezért a megnyugvás-javulás-normalizáció komoly változásokat hozhat az eszközárakban...
