5p

Megkezdődött azoknak a gépjárműveknek a vizsgálata, amelyek szlovák rendszámmal futnak Magyarországon, kikerülve a – többek szerint meglehetősen magas – regisztrációs adó megfizetését. Ha az érintettek nem folytatnak tényleges tevékenységet északi szomszédunknál, büntetésre számíthatnak. Bár április óta létezik hazánkban a regadó egyedi elbírálása, amelynek során kisebb adómértéket állapíthatnak meg, a szabályozás azonban számos ponton problémás. Mfor.hu háttér.

(Mfor-montázs)

A becslések szerint évente több milliárd forinttal rövidíti meg az államkasszát a magyarok leleményessége, miután a külföldi rendszámú – megvásárolt vagy lízingelt – autók után nem kell regisztrációs adót fizetni. A tulajdonosok ugyanis a gépjármű típusától függően negyed és négymillió között spórolhatnak a "rendszámutaztatással".

A jelek szerint már nem sokáig, mivel a Vám- és Pénzügyőrség szerint az idegen rendszám használata adócsalásnak minősül, amennyiben a tulajdonos cég vagy magánszemély nem a szomszédban él, illetőleg nem ott folytat valódi tevékenységet. Az érintett, Szlovákiában telephellyel és lakcímmel rendelkező, mintegy 5600 (nem) adózónak a megvizsgálása augusztusban kezdődik.

Problémák a regadó körül 

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) kérésére a szlovák hatóságok azt is vizsgálják, hogy ezen cégek és magánszemélyek vásároltak-e gépkocsit.

Eddig 700 vizsgálat zárult le, a fennmaradó esetekkel a tervek szerint augusztusig végeznek. Ezt követően a nyár végén megkezdődik az érintett személyek hazai vizsgálata is, tájékoztatta az mfor.hu-t Sipos Jenő, a VPOP szóvivője. "Jelenleg ezek eredményére várunk, a további lépések azok függvényei" - tette hozzá a szóvivő.

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerint viszont a magas regisztrációs adó okolható amiatt, hogy idehaza elszaporodtak a szlovák, német és horvát rendszámmal futó gépkocsik.

„Különösen a regadó egyedi elbírálásának szabályait tartjuk polgárellenesnek” – mondta el az mfor.hu-nak Fojt Attila, az MGOE elnöke.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, április óta a használt autó állapotát is figyelembe vehetik a regisztrációs adó kiszabásánál. Korábban a hazai gyakorlat csupán az autó műszaki állapotát, motorméretét, valamint környezetvédelmi besorolását értékelte.

Az egyedi elbírálással Fojt Attila szerint három alapvető gond van. Az első probléma, hogy azt csak akkor lehet kérni, miután az autó már túljutott az érvényes műszaki vizsgán. Tehát ha egy enyhén hibás autót hozunk be az Unióból, úgy a műszaki vizsgára is feljavított állapotba kell hozni. "Véleményünk szerint azonban nem akkor kellene szemrevételezni az autót, amikor már feljavítottuk, hanem amikor behoztuk az országba” – hangsúlyozta az elnök.

A másik, meglehetősen visszás helyzet, hogy a műszaki vizsgálatot egyedül Békéscsabán lehet elvégeztetni, holott több mint harminc, importautók vizsgálatára alkalmas állomás létezik hazánkban. Békéscsaba azonban a helybélieken kívül szinte mindenkinek kiesik, így nem nehéz elképzelni, mit érezhet, akinek például Szombathelyről kell levinnie a kocsiját; de Budapesttől is - oda-vissza utat feltételezve - legalább 520 kilométer a távolság, nem beszélve a bonyolult eljárási procedúráról. Tekintve, hogy az autó ekkor még nem rendelkezik magyarországi rendszámmal, a mozgatásához nagy valószínűséggel tehergépjárművet kell igénybe venni, ami szintén nem két fillér.

Ha túl vagyunk a nem kevés tortúrát okozó műszaki vizsgán, akkor lehet csak írásos (!) kérelmet benyújtani a területileg illetékes vámhivatalhoz, arra hivatkozva, hogy autónk rosszabb állapotban van, mint egy hasonló magyarországi kocsi.

Egyedi elbírálás: nem biztos, hogy megéri 

Kérelmünket indokolni is kell, ám vigyázzunk, hogy ne húzzuk le túlságosan az autó állapotát, hiszen akkor a műszaki vizsgán is megvágták volna, figyelmeztetett Fojt Attila.

És akkor még nem beszéltünk a procedúra anyagi vonzatáról. Nos, beadványunk mellé 45 ezer forintos bírálati díjat is "mellékelnünk" kell, és ha szerencsések vagyunk, a vámhivatal megalapozottnak találja reklamációnkat. Az ügyekben végleges döntést a fővámhivatal hoz, vagyis az ügyfél indítványának elfogadását vagy elutasítását és ennek megfelelően a csökkentett adó mértékét a vámhatóság állapítja meg, tudtuk meg Szabó Alíztól, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kommunikációs és PR referensétől. Az eddigi eseteket figyelembe véve a gyakorlat azonban az, hogy a hatóság emberei a további szemle mellett döntenek, ez esetben el kell vinni az autót a békéscsabai állomásra.

A költségeknél maradva, az Európai Bizottság nem javasolja, hogy az eljárás díja 100 euró fölé emelkedjen. A legtöbb országban egyáltalán nem is létezik ilyen díj, és csak két uniós államban kell nagyobb összeget fizetni az elbírálásért, mint nálunk (Görögországban például 250 eurót). Ha egyébként is kis regisztrációs adó (ez Magyarországon mintegy 150-300 ezer forint) terheli az autót, akkor nem érdemes az egyedi elbírálással bajlódni.

A hatóságok részéről az ügyintézési határidő háromszor 15 nap. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy ha valamilyen okból csúszik a határidő - így például az ügyfélnek nem felel meg az időpont vagy valamilyen műszaki probléma merül fel -, akkor könnyen előfordul, hogy az autót újra kell vizsgáztatni, miután a műszaki vizsga adatlap hatvan napig érvényes.

Idáig négy kérelem érkezett be, három esetben kiadta az állomás a szakhatósági állásfoglalást, míg a negyedik eljárás folyamatban van, tudtuk meg az NKH-tól.

Fojt Attila szerint minden lehetőség meglenne arra, hogy az NKH  valamennyi bevizsgáló állomásán végezzenek egyedi vizsgálatokat, miután az iratokat elektronikus úton is lehetne továbbítani az illetékesekhez. Ez a megoldás már lényegesen ügyfélcentrikusabb lenne.

Bár az MGOE folyamatosan indítványozza a regadó módosítását, a Pénzügyminisztériumtól azt a választ kaptuk, hogy az jelenleg nincs napirenden.

Simon Rita


Menedzsment Fórum
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!