3p

Kereken 79 százalék lett az év végén a magyar állam bruttó, névértéken számított adósságának GDP-arányos értéke, legalábbis a jegybank előzetes pénzügyi számlái alapján. A nettó adósságunk viszont megállíthatatlanul nő.

Az MNB adatai szerint az utolsó negyedévben úgy csökkent az adósság ráta 1,2 százalékponttal, hogy közben novemberben 2 milliárd dollár értékben devizakötvényt bocsátottunk ki. Ezt kompenzálandó az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) olyan mértékben fogta vissza az új állampapírok kibocsátását, és ennek megfelelően apasztotta a kormány likvid tartalékait, hogy az államháztartás bruttó konszolidált adóssága 23 067,8 milliárd forint lett, vagyis 21 milliárddal kevesebb a szeptember végi szintnél.

Az alacsonyabb értéket pedig péntek óta tudjuk, a piaci várakozásnál lényegesen magasabb GDP-re kell vetíteni, így a ráta a vártnál kedvezőbben alakult. Vagyis az adósság elleni küzdelemben a tavalyi évet is "abszolválta" a kormány.

Persze ehhez igencsak szükség volt az ÁKK bűvészkedésére is, tehát a fentebb jelzett decemberi tartalék-apasztására. A tavaly év utolsó hónapjában ugyanis 870 milliárddal (forintszámla: 437,9, devizaszámla: 432,9 milliárd forint), vagyis a GDP közel 3 százalékával csökkent a kormány betétszámláján található összeg. Az ÁKK ugyanis ebből fizette ki a lejáró adósságot, illetve eszközölt előtörlesztéseket. Ha ez a közel 3 százalékpontos kozmetikázás nem történik meg, és a novemberi szinten maradnak a tartalékok, akkor a mostani 79 százalékos ráta majd 82 lenne.

A pénzügyi tartalékokból finanszírozott adósságcsökkentés jól látható az állam nettó tartozásának adatsorában is. Ez az index az adósságból levonja a pénzügyi tartalékokat, vagyis a nettó pénzügyi helyzetet mutatja. Ennek értéke immár 2011 negyedik negyedéve óta folyamatosan nő, most a legutóbbi három hónapban 0,3 százalékponttal. Vagyis az állam nettó pénzügyi helyzete a vártnál magasabb GDP növekedés ellenére is romlik.

A tartalékokból történt finanszírozást támasztja alá az a tény is, hogy miközben a tavalyi utolsó három hónapban 127 milliárd volt az államháztartás nettó finanszírozási igénye, a nettó hitelfelvétel mindössze 17 milliárd volt. A januárban beinduló ÁKK-gőzhengernek köszönhetően az idei első negyedévben ezzel pont ellentétes folyamatot fogunk látni.

A forint erősödése pedig mindössze 38 milliárddal, a GDP-re vetítve mindössze 0,1 százalékponttal csökkentette az adatot. Vagyis, igaz volt a múlt heti cikkünk állítása, miszerint a forintárfolyam esetleges manipulálása sokat nem érhetett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!