2p

Magyarország időben válaszolt a pénzügyi válság kihívására, és első lépésként igyekezett az ország finanszírozási szükségletét a lehető legminimálisabbra szorítani, amit nem lehet másképp, mint a 2008-as és a 2009-es költségvetésben a hiányt tovább csökkenteni - mondta Veres János pénteken Szolnokon.

A pénzügyminiszter elmondta: a  kormány ezt követően fordult a nemzetközi szervezetekhez pénzügyi segítségért, elsőként az Európai Unióhoz, majd az IMF-hez és a Világbankhoz.  Az ország időben tette meg ezeket a lépéseket, a formális döntések néhány hét alatt megszülettek - idézte fel Veres János, megjegyezve: ezzel elértük, hogy stabil maradjon a forint. A pénzügyminiszter rámutatott: ha ez nem történik meg, akkor valamennyiünk vagyona, ami az országhatáron belül van, legyen az gépben, ingatlanban, vagy pénzben, leértékelődött volna.

Veres János előadásban kitért arra, hogy pénzügyi rendszer stabilitását biztosító csomag egyik elemét néhányan a nyilvánosság előtt félreértelmezték. Rámutatott: nem arról van szó, hogy a bankokat vagy a bankárokat akarná bárki megsegíteni, hanem arról, hogy ha a pénzügyi rendszer közvetítő szerepe csorbát szenved, azt az egész gazdaság megérzi, és minden szereplőjének nehezebbé válik a helyzete.

A pénzügy tárca vezetője a további teendők között elkerülhetetlenek nevezte az önkormányzati, a szociális és az adórendszer átalakítását. Hozzáfűzte, a gazdasági csúcs is megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy a strukturális reformokat folytatni szükséges. A kormányzati elhatározások közül kiemelte, hogy az ország 2009 végére teljesíteni kívánja azokat a feltételeket, amelyekkel csatlakozhat az ERM II. árfolyam-mechanizmushoz, ami az első kívánalom az euróövezetbe lépéshez.

Veres János a Kelet-Magyarország számára különösen fontos foglalkoztatás-bővítési tervek kapcsán elmondta, hogy az Út a munkához programot a parlament bizottságai már tárgyalták, és remélhetőleg decemberben dönt róla az országgyűlés. Ennek lényege, hogy a mintegy 200 ezer rendszeres szociális segélyben részesülő ember többsége valamilyen munkát végezzen, és keresetből éljen meg a jövőben - húzta alá.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!