2p

A vendéglátó Phjongcshang csak 100 kilométerre van az észak-koreai határtól.

Öt hónappal a phjongcshangi téli olimpia előtt elég kevés belépőt adtak el Dél-Koreában, ez azonban nem aggasztja a szervezőket.

"Mi továbbra is egymillió eladott jegyre számítunk" - nyilatkozta Ri Hi Beom, az olimpia szervezőbizottságának elnöke. A volt miniszter optimizmusát arra alapozza, hogy az 1988-as szöuli olimpia, valamint a 2002-es labdarúgó-világbajnokság is nagy számmal vonzotta a dél-koreaiakat a helyszínekre. A dél-koreaiakra amúgy is jellemző, hogy az utolsó pillanatig várnak a jegyvásárlással, tette hozzá, a nagy kampányt éppen ezért csak novemberben indítják be a rendezők. Akkor már repülőtereken és vasútállomásokon is kaphatók lesznek a jegyek, valamint ezzel párhuzamosan a televízióban, újságokban, mozikban és az interneten is reklámozzák a hazai rendezésű olimpiát.

Ri Hi Beom (AP)

A házigazdák több mint egymillió nézőt várnak a sporteseményekre, és arra számítanak, hogy hetven százalékban dél-koreaiak látogatnak majd ki a létesítményekbe. Ehhez képest a jegyértékesítés első szakaszában, február és június között mindössze 52 000 belépőt adtak el Dél-Koreában, ami a remélt 750 000-nek kevesebb, mint a hét százaléka. A dél-koreai szervezők múlt kedden újraindították az online jegyértékesítést, az első két nap során újabb 17 000 belépőt értékesítettek.

A dél-koreainál lényegesen jobban alakulnak a külföldi mutatók, hiszen a 320 000 jegy több mint a fele gazdára talált már. Azt egyelőre nem tudni, hogy a koreai politikai helyzet romlása milyen hatással lesz a további jegyeladásra. Észak-Korea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án jelentette be, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát.

A téli olimpia 2018. február 9-én kezdődik, a vendéglátó Phjongcshang mindössze 100 kilométerre van az északi határtól.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!