2018. június 11. 18:55
mfor.hu

Novemberben még elintézte a Molnál, hogy csökkenjen az üzemanyagok ára, ma már a sokkal magasabb ár sem zavarja.

Az országgyűlés hétfői ülésén Burány Sándor, a Párbeszéd képviselője az üzemanyagok emelkedő árára hívta fel a figyelmet, amelynek hatása más termékek árába is begyűrűzik. A felvetésére Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára reagált. 

Szerinte az üzemanyag már olcsóbb, mint májusban, ráadásul a gázolaj ára is már 400 forint alá süllyedt. 

Ebből kiindulva nem tervezik az adótartalom csökkentését sem. Pedig tavaly novemberben még saját maga jelentette be a Facebook-oldalán, hogy állampolgári megkeresésre kezdeményezett vizsgálatot a mezőkövesdi magas benzinárak miatt, ennek pedig az lett az eredménye, hogy az október 31-i állapothoz képest a benzin ára 11, a gázolajé pedig 5 forinttal csökkent Mezőkövesden. 

De nézzük csak, hogy is alakulnak az árak! 

Fotó: MTI Fotó: MTI

A 2017. október 31-i állapotnak a legutolsó akkori, október 11-i változtatást tekinthetjük, aminek eredményeként a gázolaj ára 358, a benziné pedig 347 forint lett.

Most legutóbb múlt hét pénteken nyúlt az üzemanyag-árakhoz a Mol, aminek eredménye 405 forintos gázolaj és 363 forintos benzinár lett. 

Tállait tehát egyáltalán nem zavarja, hogy literenként a gázolajért ma már 47, a benzinért pedig 16 forinttal kell többet adni.