Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Debrecenben történt a lefülelés, számolt be a hétvége legemlékezetesebb rendőri intézkedéséről Kiss Róbert alezredes a hétfői operatív törzs sajtótájékoztatón.

Az operatív törzs hétnyitó sajtótájékoztatóját György István területi közigazgatásért felelős államtitkár kezdte, aki a központilag elrendelt, önkéntes koronavírus-tesztelés harmadik hetének eredményeit ismertette. Emlékeztetett: az első két héten a szociális, valamint a nevelési-oktatási intézmények dolgozói számára biztosították a tesztelési lehetőséget, az elmúlt, harmadik héten viszont már a kormányhivatalok, járási hivatalok munkatársain volt a hangsúly, legfőképpen azokon, akik az ügyfelekkel közvetlenül érintkeznek. Elég kedvező eredményekről számolt be György.

Mint elmondta, a harmadik héten 62 213 tesztet végeztek, 1,97 százalékos pozitivitással - míg az első héten 2,44, a másodikon pedig 1,98 százalék volt a pozitivitás. Még egyszer: az első két héten az idősotthonokban, bölcsődékben, óvodákban, iskolákban teszteltek. Azért a harmadik hétre is maradt még tesztelendő dolgozó szociális és nevelési-oktatási intézményben, az össz-pozitivitást tovább bontva az övék a harmadik héten 2,32 százalékos volt, a harmadik hétre jutó egészségügyi dolgozóké pedig 1,99 százalék. A harmadik hét legkevésbé fertőzött csoportját a kormányablakok dolgozói adták ki, náluk 1,29 százalékon állt meg a pozitivitás-mutató.

Dr. Galgóczi Ágnes,

a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a reggel ismertetett, az elmúlt 24 órára vonatkozó koronavírus-statisztikát ismételte el. Tehát: 3470 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 283 870 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 165, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7130 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 82 546 fő, az aktív fertőzöttek száma 194 194 fő. Az aktív fertőzöttek 19, az elhunytak 21, a gyógyultak 23 százaléka budapesti. 7667 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 605-en vannak lélegeztetőgépen.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője (Forrás: M1, YouTube)Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője (Forrás: M1, YouTube)

Galgóczi felhívta a figyelmet a kormány intézkedésére, miszerint az idősek bevásárlási idősávját az ünnepi időszakra felfüggesztették, hogy megelőzzék a tumultus kialakulását a boltokban. De felhívta a figyelmet: az idősek kerüljék az így is elkerülhetetlenül kialakuló zsúfoltabb időszakokat, és persze mindenki hordjon maszkot.

Kiss Róbert rendőr alezredes

a hétvége rendőrségi eseményeit foglalta össze. 726-szor intézkedtek a maszkviselési szabályok megsértése miatt, ebből 618 közterületi, 34 tömegközlekedési és megállóhelyi intézkedés volt, 74-szer pedig a boltokban akcióztak.

Boltbezáratás is jutott a hétvégére, vasárnap Debrecenben egy fűszer- és csemegeüzleten ütöttek rajta, ahol a raktárban több személy tartózkodott, maszkot nem viselve alkoholt fogyasztottak. Mindez nekik helyszíni bírságot ért, a boltnak pedig ötnapos bezárást.

A hétvégén ezen túl 1044-szer intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt, 8 esetben azért, mert 500 méternél messzebb vitték sétálni a kutyát, 31 esetben pedig közterületi csoportosulás volt a rendőri fellépés kiváltó oka.

A hétvégén 67 787-szor ellenőrizték a hatósági házi karantént, újat 17 789 esetben rendeltek el, így az országban most összesen 43 966 van érvényben.

Kérdések, válaszok

Kell-e levélben is regisztrálni a vakcinaváró kormányzati oldalon azoknak a nyugdíjasoknak, akik már online regisztráltak? Galgóczi: mindkét regisztrációs forma jó, duplikáció nem lesz, mert az adatokat összefésülik.

Meddig tarthat a járványplató? Mikorra várják az esetszám-csökkenést? Galgóczi: több hétig is eltarthat a plató, utána jöhet egy lassú csökkenés az új esetek számában.

A németeknél szigorú zárlat jön karácsonykor. Itthon mi lesz? Kiss: az operatív törzs 21-én tesz ezügyben javaslatot a kormánynak.

Melyik vakcina tömeges beszerzésének van leghamarabb esélye? Galgóczi: a Pfizer oltóanyaga tűnik annak, melyet a leggyorsabban engedélyeznek. Decemberben egy kicsi már érkezhet is belőle az országba, de tömeges oltás csak jövőre lesz lehetséges.

Egyre többen utaznak, például a Maldív-szigetekre, Dubajba, Zanzibárra. Milyen feltételekkel lehet utazni, hazatérni, ki ellenőrzi a hazatérőket? Kiss: február 1-ig meg van hosszabbítva a határellenőrzés, mondja, és szerinte beutazáskor megfigyelés vagy hatósági házi karantén a hazatérő magyar jussa. Kollégánk tapasztalata más, ő semmiféle ellenőrzéssel nem találkozott, amikor nemrég hazatért egy csehországi tárgyalásról. Erről itt írt bővebben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.