November eleje óta gyakorlatilag csak a sarki közért miatt hagytam el a lakásom biztonságát, napokkal megelőzve a magyar kormányt ugyanis úgy döntöttem, hogy köszönöm szépen, de semmi kedvem elkapni a koronavírust. Így a kijárási tilalomról szóló kormányzati intézkedések igazából nem nagyon érintettek, hiszen amúgy sem mentem sehova. Ez számomra igazából egyfajta mennyország. Végre nem kell mennem sehova, nincs semmilyen kötelező program. Elég volt a hálószobából átcsoszogni a dolgozószobába, közben még a maszkot sem kellett felvenni.
Ez az idilli állapot azonban sajnos nem tartott túl sokáig. Közeledett az utazás napja. Brnóban voltam már néhányszor, halaszthatatlan üzleti okból sajnos ezúttal sem lehetett megúszni az utazást. A magyar kormányrendeleteket is imádom olvasgatni, de a cseh járványügyi szabályoknál tényleg kevés izgalmasabb olvasmányt tudnék hirtelen mondani. A lényeg, hogy a napi 15 ezer új fertőzött miatt Csehországban már október közepén szigorítottak, így például bezárták a sörözőket is, amelyek pedig az ország kultikus intézményei, évente turisták százezrei érkeznek kizárólag sörözési motivációval. A fő célpont persze Prága szokott lenni, de azért Brnó is tökéletes választás ebből a célból, közelebb is van Budapesthez.
Szóval napokig a cseh utazási szabályokat figyeltem. Utólag persze kiderült, hogy teljesen feleslegesen. Mindig kihagyom ugyanis a számításból, hogy járvány ide, járvány oda, meg persze Európai Unió, azért Moszkvától Prágáig ez azért mégis csak a jó öreg Kelet-Európa. Az egy dolog, hogy a jogszabályokba mi van szigorúan leírva, a gyakorlatban ez igazából senkit sem érdekel. Én magam is úgy döntöttem az utazás előtt, hogy az előírások egy részét betartom, a többit pedig majd valahogy kimagyarázom, ha netán kérdezősködne valaki. Így a PCR tesztet megcsináltam 17500 forintért, negatív is lett, hála az önkéntes kijárási tilalmamnak, ellenben nem regisztráltam elektronikusan az illetékes cseh tisztiorvosi szolgálat honlapján, így pedig a visszaigazolt formanyomtatványt sem tudtam volna felmutatni a határon.
Szóval két éjszakára foglaltam magamnak szállást december első hetében egy Brnó külvárosában lévő apartmanban. A mintegy négyórás kocsikázás zavartalanul telt, leszámítva a kismillió kamiont, amelyek gyakorlatilag kisajátították maguknak az autópályák egyik sávját. Sem a szlovák, sem a cseh határnál nem firtatta senki, hogy ugyan ki vagyok és milyen megfontolásból hurcolom be hozzájuk a vírust. A szlovák határ után ugye még csak feltűnik, hogy nem érti az ember a kiírásokat, de hogy pontosan mikor lépünk Csehország földjére, ahhoz már tényleg koncentrálni kell.
Sem szállásadó, sem határőr, sem tisztifőorvos nem érdeklődött a hogylétem felől. Kora este foglaltam el a szállást, a tárgyalás csak másnap volt, így maradt egy szabad estém. A szállásadótól viszont megtudtam, hogy Csehországban éppen aznap lazított a járványügyi szabályokon a kormány, mert már csak napi 3 ezer új fertőzöttet találtak. Ezek lényege, hogy kinyithattak a sörözők, a vendéglők és a karácsonyi vásárok is. A taxiban ugyan még viselni kellett a maszkot, de a belvárosban tátva maradt a szám. Tehát csütörtök kora este volt, az időjárás is kifejezetten barátságtalan, ennek ellenére egy cseh kisvároshoz képest szokatlan tömegek korzóztak.
Furcsa érzés a szabadság. Az utcán nem kell maszkot hordani. Már ez eleve egy hatalmas börtöntől szabadítja ki az embert. A reflexek azért még működnek, eleinte bátortalanul vettem le a maszkot, és nem haltam meg, de azért hamar visszatettem, biztos, ami biztos. Aztán megláttam a karácsonyi vásárt, ahol forralt bort kortyolgatva nézelődtek a népek. Kár lenne tagadni, hogy megvadultan pásztázta a szemem a terepet, hogy hol lehet hozzájutni az itókához.
Akkor nyugodtam meg picit, amikor már a kezemben tartottam a poharamat. Kezdtem megérteni, hogy mi is történik itt. Másfél hónap után ez volt az első nap, amikor kiszabadultak a csehek a lakásukból. Hasonlót valamelyik északi országban tapasztaltam, amikor az első némileg tavaszias napon úgy vetkőztek pólóra a népek, mintha nyár lenne. Pedig csak fél év sötétség és fagy után annak örültek, hogy legalább világos van és olvad a hó. Brnóban is a legbátrabbak az első lehetséges pillanatban ledobták a maszkot és beültek sörözni. Mintha mi sem történt volna.
A legnépszerűbb helyeken nem volt szabad asztal. Csak álltam az utcán, befelé bámultam a sörözőbe és nem hittem a szememnek. Pedig nem történt semmi különleges. Baráti társaságok söröztek. Nem volt rajtuk maszk. Ezt én még kockázatosnak ítéltem, így maradtam az utcai forralt bornál. De hosszú percekig gyökeret vert a lábam, nem tudtam elszakadni a látványtól. Igazából még most is a hatása alatt vagyok. Megírtam az otthon unatkozó barátaimnak, hogy ha sörözni akarnak, akkor üljenek autóba és azonnal jöjjenek Brnóba. Tárgyalunk egy jót valamelyik kocsmában, adok róla igazolást.
Másnap a tárgyalás után még beugrottam a helyi bevásárlóközpontba, de a hipermarketbe nem jutottam be, mert sorba kellett állni. Maszkban. Úgy tűnt, hogy egyesével engedik be a vásárlókat. A gyorsétterem zárva, csak elvitelre lehetett rendelni. Miközben előző este a fél város sörözőkben üldögélt. Nem volt már miért tovább maradnom, így két nap után visszatértem magyarországi rabságomba. Bár persze most már azt olvasom, hogy újra romlott a járványhelyzet Csehországban. Korai volt a nyitás? Nem tudom, elég valószínű. Itthon marad az online sörözés és az online karácsony.
