2p

A munkahelyek megőrzése és újak létesítése a kormány egyik legfontosabb feladata, amit a Gazdaságvédelmi Akcióterv számos támogatási programmal segít a következő hónapokban is – hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) mai ülésén. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány a piaci igényekhez igazított intézményrendszerrel, a munka-erőtartalékok felkutatásával, a képzési rendszer rugalmasabbá tételével segíti a cégeket a megfelelő munkaerő megtalálásában.

Az elmúlt tíz év egyik legfontosabb eredménye, hogy idén januárig jelentős mértékben, mintegy 840 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma hazánkban: a foglalkoztatottsági ráta a 2010-es 54 százalékról 70 százalék fölé emelkedett – emelte ki Varga Mihály a Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint. Mint fogalmazott: mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásait mérsékeljük, és minél előbb megkezdődhessen a munkahelyek számának ismételt emelkedése.

A munkahelyteremtő kormányzati programok mellett továbbra is nagy súlyt fektetnek arra, hogy a korábbi tapasztalatokat figyelembe véve, a térségi viszonyokhoz igazítva alakítsák át a munkahelykeresés intézményi rendszerét, valamint a felnőttképzést. Ilyen a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályainak 2018 óta tartó átalakítása, amely legfontosabb eleme a vállalatközpontúság kialakítása és az adminisztratív akadályok lebontása volt – hangzott el az ülésen.

A hazai foglalkoztatási osztályok átalakításának első szakasza mintegy másfél évet vett igénybe, 2018-2020 között 15 megyére terjesztették ki, és a veszélyhelyzet kihirdetéséig számottevően tudta növelni a munkavállalók számát. A Nemzeti Versenyképességi Tanács a program folytatására és kiterjesztésére tett javaslatot, amelynek révén hatékonyan kezelhetőek a térségi különbözőségek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!