2p

Új gazdája lesz a honvédelmi miniszter személyében a sportügyeknek, amely eddig az EMMI alá tartozott.

Az ötödik Orbán-kormány esetében az új tárcák létrehozása mellett az egyik legnagyobb változást az jelentette, hogy a korábbi Emberi Erőforrások Minisztériumát szétszedték, és az alá tartozó feladatköröket szétosztották más minisztériumokhoz. A kormányfő számára az egyik legkedvesebb területnek korábban a sport számított, az állami támogatások legalábbis rendre erről tanúskodtak.

Orbán Viktor lesz valójában a sportminiszter? Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Orbán Viktor lesz valójában a sportminiszter? Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A terület eddig az EMMI alá tartozott, és Szabó Tünde, a korábbi olimpiai érmes sportoló államtitkárként felügyelte a területet. Az új felállásban ugyanakkor a honvédelmi tárcához kerül a sportpolitika, derült ki a Magyar Közlöny friss számából.

Gyakorlatilag hivatalosnak tekinthető, miután a Nemzeti Sport megírta, hogy a sportügyek felelőse Schmidt Ádám lesz. A politikus a közvélemény előtt jóval kevésbé ismert, mint a felesége. A háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin ugyanis az újdonsült államtitkár párja. Kissé komikus, hogy a sportlap írása szerint "valójában Orbán Viktor a sportminiszter, de legalábbis naprakész a terület legtöbb ügyével kapcsolatban és a fontosabb döntéseket is ő hozza meg".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!