2p

A Gránit Bank mérlegfőösszege 44 százalékos emelkedéssel meghaladta az 573 milliárd forintot 2020 végén, adózás előtti eredménye pedig több mint 2 milliárd forint lett, s ezzel a pénzintézet eddigi legeredményesebb évét zárta - közölték az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményben.

Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató a bank pénteki - videókonferencián megtartott - közgyűlésén tájékoztatta a részvényeseket. Kiemelte: a magyar magántulajdonban lévő pénzintézet a 4. üzleti évétől folyamatosan nyereséget termel, 2020 már a hetedik nyereséges esztendő. A pénzintézet működésének 11 éve alatt mérlegfőösszegét éves átlagban 51 százalékkal növelte - írták a közleményben utalva arra, hogy a működési költség mérlegfőösszeghez viszonyított aránya 0,8 százalék, amely lényegesen alacsonyabb a bankszektor 1,7 százalékos átlagához képest.

Hegedüs Éva azt hangsúlyozta: a bank eredményei igazolják az alapításkor elhatározott digitális banki stratégia helyességét, amely a több mint egy éve tartó rendkívüli pandémiás helyzetben is kiválóan vizsgázik. A problémamentes hitelek aránya a banknál 99,97 százalékot tesznek ki, a hitel-betét arány pedig 50 százalék körüli - húzták alá a közleményben.

Az adózás utáni eredményt a részvényesek az idén is az eredménytartalékba helyezték, így eddig összesen több mint 5 milliárd forintot forgattak vissza a bank részvényesei a növekedés maximalizálása érdekében - ismertették a közgyűlésen hozott döntést.

A pénzintézet felívta a figyelmet arra, hogy tavaly bevezették a teljes értékű lakossági bankszámlanyitást szelfis azonosítással és a digital kártyaszolgáltatást, amellyel akár már a számlanyitás másnapján vásárlásra alkalmas plasztik nélküli digitális bankkártyához jutnak az új ügyfelek. A legújabb innovációk a hitelezési folyamatok digitális platformra helyezéséhez kapcsolódnak - hangsúlyozták a közleményben. Ezek közé tartozik az online, digitális ügyfélfiókban igényelhető babaváró kölcsön elindulása, valamint az online lakáshitel-igénylést egyszerűsítő kalkulátor - tették hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!