2p

A jegyzők nem tettek meg mindent az önkormányzatoknak bevételt jelentő helyi iparűzési adó beszedéséért 2018 és 2020 között, ez pedig veszélyeztethette az önkormányzati feladatok finanszírozását.

Ezt közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a számvevőszék ellenőrzése az önkormányzatok és az önkormányzati adóhatóságként jogszabályban kijelölt jegyzők 2018 és 2020 közötti tevékenységének azon lényeges területeit értékelte, amelyek meghatározók a helyi iparűzési adó kivetésének és beszedésének törvényessége, valamint az adóbevételek realizálása szempontjából.

A  vizsgálat szerint a jegyzők tehetnek róla. Fotó: Depositphotos
A vizsgálat szerint a jegyzők tehetnek róla. Fotó: Depositphotos

A vizsgálat megállapította, hogy a helyi iparűzési adót kivető önkormányzatok jogszerűen éltek az alaptörvényben foglalt lehetőséggel: helyi rendeletben döntöttek a helyi adók fajtájáról és mértékéről.

A jegyzők azonban nem határozták meg az adóigazgatási szabályokat a helyi iparűzési adó beszedéséhez, és a bevallási kötelezettségüket nem teljesítő adózókat nem vagy nem szabályszerűen szólították fel a bevallásra.

A jegyzők emellett nem végeztek adóellenőrzést, továbbá nem határoztak meg célokat, elvárásokat, ily módon nem járultak hozzá a helyi iparűzési adóbevételek teljesítésének eredményességéhez. Vagyis a jegyzők nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel a helyiiparűzésiadó-bevételeket eredményesen realizálják - áll a vizsgálat összefoglalójában.

A számvevőszék a vizsgálathoz a nagyobb adóbevétellel - az összes magyarországi helyiiparűzésiadó-bevétel 80 százalékával - rendelkező 121 önkormányzat és jegyző közül reprezentatív mintaként 36-ot választott ki és ellenőrzött. A kisebb adóbevétellel - 20 százalék - rendelkező 2744 önkormányzat és jegyző közül reprezentatív mintaként 30-at választott ki és ellenőrzött. Az ellenőrzött önkormányzatok és jegyzők értékelése az általuk reprezentált többi önkormányzat és jegyző értékelését is jelenti - olvasható az elemzésben.

A közleményben megjegyezték: a helyi adók alkalmazásának lehetőségével a települési önkormányzatok 99,3 százaléka élt 2019-ben, amelyen belül a legnagyobb súlyt - csaknem 80 százalékot - a helyi iparűzési adó képviselte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!