Egy év elején megjelent írásában a szükségletvezérelt költségvetési tervezés mellett érvelt. Vagyis amellett, hogy az önkormányzatnak biztosítania kell a forrást arra, ami a város fejlődése szempontjából szükséges. Nem a minél szűkebb büdzsé tehát a cél, hanem az, hogy a fejlesztéspolitikai célokat teljesíteni lehessen?
Azt nemcsak az önkormányzatokra vonatkoztatva, hanem általánosságban írtam, hogy ne az legyen a költségvetési tervezés alapja, hogy a meglévő újraelosztási szinten mennyi jut az egyes szektoroknak, mert az csak az ágazatok közötti marakodást válthatja ki. Márpedig ebből a szempontból az önkormányzatok speciálisak, mivel egyszerre vannak benne ágazatok – a szociális, a kulturális és a közoktatás –, valamint valósul meg az önkormányzati szempont, vagyis az, hogy minél több forrást kapunk a működésre, annál több jelenik meg a helyi közösségeknél.
Én amellett érveltem, hogy a „nagy képet” változtassuk meg. És érdekes módon a koronavírus-járvány miatti válság pont ezt hozta a felszínre. Vagyis, hogy amikor ily módon beszűkülnek a források, akkor próbáljunk meg valahogy pénzt szerezni a gazdaságok meg a társadalmak számára. Erre volt a modern monetáris elmélet az egyik paradigma, amely azt mondja, nem azt kell nézni, hogy mekkora a deficit, hanem hogy egyedül az inflációt tartjuk kordában és induljon meg a pénznyomtatás. Magyarul, a jegybankok teremtenek forrásokat a kormányok számára. Erre már vannak példák az eurózónán belül is. De a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is gyakorlatilag pénzt nyomtatott, amikor állampapírokat vásárolt az alapítványai számára.
Ez a megközelítés azon alapul, hogy a szükségletekből induljunk ki, és mondjuk azt, hogy egy 21. századi városnak, vagy egészségügynek, esetleg oktatási rendszernek mennyi forrásra van szüksége. Ezeket a forrásokat allokálják oda, s ehhez képest mondjuk meg, hogy honnan állítjuk elő ezt a pénzt, azaz mekkora a társadalmi újraelosztás mértéke.
Mi valósult meg a felvetéseiből?
Én egy új gazdaság-, társadalomfilozófiai megközelítés mellett érveltem, aminek egy részterülete lenne az önkormányzati szektor, de ugyanúgy az egészségügy, az oktatás, bármilyen olyan rendszer, amely a jövőbe ruház be. De hát nyilván ez akkor lehetséges, ha a kormány módosítja azt a gazdaságpolitikát, amelyet követ.
Erre most nem látszódik esély.
Valóban. Bár hozzáteszem, hogy a válság mindig lehetőséget ad arra, hogy újragondoljuk azokat a kérdéseket, amelyeket eddig nem gondoltunk újra. Azért sok ország már felvetette, hogy mi lenne, ha máshogy közelítenénk. Például az alapjövedelem gondolatának megjelenése azt mutatja, hogy kezdünk ellépni azoktól a paradigmáktól, amelyeket a neoliberális közgazdasági mainstream-irányzat követett. Azzal, hogy persze sehol a világon nem vezettek be feltétel nélküli alapjövedelmet, még az ezt idén júliusban meglépett Spanyolországban sem. De azért azt látjuk, hogy a 2008-as válságkezeléstől a mostani jelentősen eltér.
Azt is írta, hogy a befektetett eszközök szinten tartásához szükséges éves forrásigény 80 milliárd forint. Elő tudja ezt teremteni a Fővárosi Önkormányzat?
Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy Budapest esetében ezt a számítást az előző városvezetés elvégezte. Hiszen 2013-ban a közgyűlés elfogadta azt a határozatot, amely megszámolta, hogy a fővárosnak milyen adaptív, azaz a 21. század igényeinek megfelelő fejlesztési szükséglete van. Vagyis, hogy például ne arra költsünk, hogy ne rohadjon le a felüljáró-állomány, ne menjen tönkre a járműállomány, vagyis ne csak az állagmegóvásra, hanem a fejlesztésekre. Ebből jött ki ez a bizonyos 80 milliárd forint – hangsúlyozni kell – elköltött forrás. És akkor még nem fejlődött a város, csak regeneráltuk azt.
Sajnos ezt az összeget nem tudta az előző vezetés sem elkölteni a rossz újraelosztási mechanizmusból fakadó költségvetési szerkezet miatt. Láthatóan e tekintetben a magyar költségvetési politika a járvány alatt nem változott meg, nem lépett el attól a paradigmától, hogy megszorításokat hajt végre. E szükségszerűség miatt nyúltak például az önkormányzati rendszerhez. Ezzel nemcsak a fejlesztéseink kerültek veszélybe, hanem a működésünk. Jelenleg ez utóbbi biztosításával vagyunk elfoglalva, ez a legnagyobb probléma. Vagyis nem az a kérdés, hogy fejlesztésre mennyi forrásunk lesz, hanem az, hogy hogyan tudjuk a működésünket biztosítani.
Egészen fiatalon bekerült az államigazgatásba, a kétezres években több feladat is megtalálta. Közelről látta a döntéshozatali mechanizmust. Mit gondol annak hatékonyságáról, ha a kétféle modellt – a Fidesz gyakorlatias, az egyeztetéseket mellőző modelljét és a baloldali-liberális oldal sok körös tárgyalásokon alapuló modelljét – hasonlítjuk össze? Mindkettőről bőven van tapasztalatunk.
Habitusomból adódóan én annak a híve vagyok, hogy amíg van tárgyalóasztal, addig ott kell ülni mellette, mert ez lehetőséget ad a megegyezésre. Ez vonatkozik mindenkire, a szakszervezetekre, a munkáltatók szövetségére, a belső, külső partnerekre, de még a kormányra is. A tárgyalóasztaltól felállva minden más csak egy levelező tagozat, ami azzal járhat, hogy a felek könnyen elbeszélhetnek egymás mellett. Nyilván úgy tűnik, mintha az egyeztetésekkel lassabban lehetne döntéseket hozni, én viszont azt gondolom, az egyeztetésekkel alaposabb döntéseket lehet hozni. A nagyon rapid, máról holnapra való jogalkotás sok hibával jár együtt, hiszen sok olyan szempont nem jelenik meg, amelyeknek meg kellene. Ezért kell egy csomó esetben később hozzányúlni a jogszabályokhoz végrehajtási rendeleteken keresztül, megpróbálva cizellálni azokat.
Kicsit ezt látjuk most az egészségügyben is: szombaton megállapodunk, hétfőn benyújtjuk, kedden elfogadjuk, majd rájövünk, lehet, hogy ez így működésképtelen lesz. Mert például az az orvos, aki eddig két-három helyen dolgozott, ezek után csak egy helyen fog, miközben nem nő az összes munkaideje.
Kifejezetten sikernek tartom, amikor tudunk képletesen tárgyalóasztalokat felállítani. Sikernek tartom, hogy létrehoztuk a Fővárosi Érdekegyeztető Tanácsot, mert van egy asztal, amely mellé le tudunk ülni azokkal a szociális partnerekkel, akik érintettek valamilyen módon az ország és a város gazdaságának alakulása szempontjából. Sikernek tartom, és talán ez meglepő ebből a székből nézve, hogy ha erősödik a munkavállalók érdekérvényesítő képessége. Hiszen én hiszek a svéd modellben, ami azon alapul, hogy erős szakszervezetek és erős munkáltatók erős megállapodások megkötésével egy erős gazdaságot tudnak felépíteni. Ahol nincs minimálbér, mert erős ágazati megállapodásokkal érik el azt, hogy növekedjenek a bérek és hatékonyabbá váljon a gazdaság, s az alacsonyabb bérmunkát igénylő szektorok kitárazódjanak a rendszerből. Fontos, hogy amikor megszületik a döntés, minden fél érezze magát egy kicsit nyertesnek és azt, hogy az ő véleménye is valamilyen mértékben beépült.
Akkor térjünk rá a gyakorlatra, a száraz tényekre. Mennyi lesz idén a főváros 284 milliárd forintosra tervezett bevétele, összevetve a Tarlós-éra utolsó évével?
A koronavírus-járvány miatt 35,1 milliárd forint iparűzésiadó-bevétel esik ki, ez az előirányzott összeg mintegy 21 százaléka. Ezt csak azért érdemes kihangsúlyozni, mert egyébként az idén, még februárban konzervatívan becsültük meg az iparűzésiadó-bevételt, amikor elfogadtuk a költségvetést. A kormány szeret arra hivatkozni, hogy az államot ütötte meg a legjobban a válság. Megnéztem a Magyar Államkincstár adatait: az első nyolc hónapban 7,6 százalékkal érkezett be kevesebb adó az államhoz a cégektől és a lakosságtól. Vagyis az államot mintegy háromszor kisebb veszteség érte, miközben Budapest nem hagyhatja elszaladni a hiányt, szemben a központi költségvetéssel, amelynek deficitje a tervezetthez képest jóval nagyobb lesz. E lehetőség híján nekünk át kell csoportosítanunk és egy 69 milliárd forintos lyukat kell betömnünk, még ebben az évben, ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljön a költségvetés.
Miből áll ez a 69 milliárd?
Az egyik tétel abból fakad, hogy a szolidaritási hozzájárulásból az eredeti előirányzatnál 12 milliárd forinttal többet kellett befizetnünk. Tudni kell, hogy a főváros 2019-ben 10 milliárdos szolidaritási hozzájárulást fizetett az államnak. 2020-ban, az eredeti költségvetés szerint ugyanennyit fizetett volna, ám ezt idén nyáron további 12 milliárddal megfejelték, tehát összesen 22 milliárdot kell befizetnie Budapestnek ezen a címen a központi büdzsébe.
A további 57 milliárdból 35,1 milliárd a már említett iparűzésiadó-bevételkiesés. 17 milliárdot pedig adnunk kell a közösségi közlekedésre, miután a pandémia miatt 20-22 milliárddal kevesebb bevételre tett szert a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Azért kell ebből 3-5 milliárddal kevesebbet megtérítenünk, mert takarékosságra kértük fel a BKK-t és a Budapesti Közlekedési Vállalatot (BKV). Ők ezt teljesítették is.
Csak, hogy az arányokat érzékeltessük: hetente most is félmilliárd forintnyi közösségi közlekedési jegyárbevétel esik ki. Nagyon fontos, és a jövő szempontjából is nagyon izgalmas kérdés, hogy ez mikor rendeződik vissza. E tekintetben nem jók a kilátások. Egyrészt az autós közlekedés, ha enyhén is, de csökkent a járvány alatt, vagyis nem az történt, hogy a tömegközlekedési eszközökről átültek volna az autóba az emberek. Ami a nagyobb probléma, és ebben érhető tetten a home office jelenléte a magyar gazdaságban, hogy 20-25 százalékkal kevesebb dolgozói bérletet adunk el még most is, mint a tavalyi év azonos időszakában. Vagyis, ha valaki nem autóba ült át és nem választotta a gyalogos vagy biciklis forgalmat, akkor az azt jelenti, hogy nem megy be dolgozni. Átalakult tehát a nagyváros gazdasági szerkezete, s könnyen lehet, hogy 2021 első felében is ez lesz a tendencia. S majd meglátjuk, hogy lesz-e azt követően visszarendeződés, vagy egy állandó munkavégzési eszköz lesz-e a home office.
A kiesés ellenére változatlanul nincs tervben jegyáremelés?
Most nem gondolkodunk ebben. Éppen ellenkezőleg, szeretnénk visszaszoktatni az embereket a tömegközlekedési eszközök használatára.
Ha már az iparűzési adó szóba került: a kormány nem engedi, hogy fél százalékos kvázi iparűzési adóval terheljék a Budapesten működő nagy cégeket. Milyen megoldás jöhet szóba, hogy mégis legyen pluszbevétele az önkormányzatnak?
Érdemes felidézni, hogy arról van szó, az 5 milliárd forintnál magasabb iparűzésiadó-alappal rendelkező vállalkozások meghatározott szektorokban, átmenetileg fizetnének 2 helyett 2,5 százalékos iparűzési adót. Ez a 2017-18-as adatok alapján a számításaink szerint jelentős, 30-40 milliárdos bevételt jelentene. A szakszervezetekkel való egyeztetés során jeleztük, hogy – mint már említettem – 2021-ben egyetlen fillért sem tudunk béremelésre fordítani.
Ám, ha közösen tudunk a multiadó mellett harcolni, akkor ebben az esetben ennek egy része legalább a reálbérek emeléséhez elegendő forrást teremthetne. Ehhez törvényt kell módosítani, nem kell az államnak adót emelnie, mindössze kezdeményeznie kellene a parlamentnél, hogy az iparűzési adó esetében legyen egy kivételes szabály arról, hogy amelyik önkormányzat akar, az ezzel a lehetőséggel élhessen. Ha ez megtörténik, én amellett fogok érvelni, hogy a mostanihoz hasonló helyzetben szektorális adókra igenis szükség van. Egyébként a kormány is ezt gondolja, hiszen 2020 áprilisában ő maga vezetett be egy szektorális adót, a banki különadót.
Azt is mondhatjuk tehát, hogy mi a kormányt másoljuk ebben a történetben. Látni kell, hogy a válság átrendezte a gazdasági szerkezetet, vannak, akik mások kárára tudtak ezen nyerni. Mi nem kérünk többet, mint azt, hogy átmeneti jelleggel a nagyvállalatok járuljanak többletadóval hozzá a budapesti gazdaság és társadalom újjáépítéséhez. Már csak azért is tartom ezt igazságosnak, mert kutatások mutatják, hogy Közép- és Kelet-Európában ezek a cégek jelentős kedvezményekhez jutnak, nagyobbhoz, mint a kis- és középvállalkozások.
S mit gondol az adócsomag önkormányzatokat érintő részéről, amely a NAV-hoz csoportosítja a gépjárműadó és az iparűzési adó adminisztrációjával kapcsolatos ügyintézést? Ez rontani fogja az önkormányzatok képességét az adópolitikájuk menedzselésében?
Érzékelhető a NAV részéről egy centralizációs törekvés, nevezetesen, hogy ők gyűjtsék be ezeket a forrásokat is. Minden önkormányzat egy úgynevezett HASP-rendszeren keresztül kezeli az adóbevallásokat, kivéve a fővárost, amely egy úgynevezett AIR-rendszert működtet. Idén december 31-éig nekünk is át kellene térnünk az ASP-re. Csakhogy az FKT, nagyon helyesen, megállapította, hogy adózási élmény szempontjából a Kincstár által működtetett állami ASP-rendszer nem jobb, sőt bizonyos tekintetben még rosszabb, mint a Fővárosi Önkormányzat szisztémája.
Egyszóval, én minden centralizációs törekvést akkor tartok jónak, ha ezzel nem sérül a szolgáltatást igénybe vevők lehetősége. Márpedig most ez a veszély fennáll, ami ellen én küzdök.
Egyébként az állam most is mindent lát az önkormányzatokról, hiszen azok egy úgynevezett interface-n keresztül kapcsolódnak a kincstári rendszerhez. Nincsenek tehát titkok, olyannyira, hogy mi idén február óta minden hónapban közzéteszünk a honlapunkon egy ugyanolyan szintű jelentést, mint amilyet a Kincstár az állami költségvetésről. De persze érzékelem, hogy a folyamat vége az lehet, hogy majd a NAV szedi be az iparűzési adót és osztja szét az önkormányzatoknak. Nyilván nem véletlen, hogy most ebbe az irányba tettek egy adminisztratív lépést.
Visszatérve a költségvetésben tátongó lyukra: milyen egyéb bevételek maradtak még el?
Le kellett mondanunk az osztalékbevételekről. Például a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. esetében, amely a válság előtt egy prosperáló cégünk volt, de a jelentősen visszaesett vendégforgalom miatt egy 10 százalék alatti, 90 fős létszámleépítést kellett elrendelnünk. Igaz, próbáltuk enyhíteni a terheket, egy előremutató, munkaerőbarát modellt létrehozni. Ezért a foglalkoztatási törvényben rögzített munkába helyezési bizottságot hoztunk létre. Ebben benne vannak a fővárosi önkormányzat nagyobb cégeinek HR-vezetői, valamint több, a versenyszférában tevékenykedő cég képviselői.
Az a célunk, hogy megpróbáljuk a pandémia miatt állásukat elveszített embereket felvenni. Hiszen egy 26 ezer fős intézményrendszerben, mint amekkora a fővárosé, mindig sok üres munkahely van, ahová keresünk embereket. Akiket nem sikerül felvenni, azoknak a főváros foglalkoztatási szolgálata, a Budapest Esély Nonprofit Kft. átképzést, mentorálást, tanácsadást tud nyújtani, megpróbálva visszasegíteni őket a nyílt munkaerőpiacra.
Közterület-használati díjak, parkolási bevételek is kiestek. Ugyanakkor forrást kellett adnunk a budapesti Art-mozihálózatért felelő Budapest Filmnek, a Budapesti Állat- és Növénykertnek.
Honnan pótolják ezt a 69 milliárdot?
Az első tételen már túlvagyunk. A szolidaritási hozzájárulás növekedése miatt augusztusban már 12 milliárd forintot beemeltünk a költségvetésbe.
A többi 57 milliárd pótlásáról az október 28-ai közgyűlésen hoztunk döntést. 30 milliárdot azzal takarítunk meg, hogy eltörlünk meglévő feladatokat. Ezek olyanok, amelyek hiányát elvileg nem fogják észrevenni a városlakók. Tehát nem meglévő szolgáltatásokból veszünk vissza vagy fejlesztéseket mondunk le, ezek olyan keretek, amelyek lehetővé tettek volna fejlesztéseket.
Elmarad például a B+R kerékpártároló program végrehajtása, amely 300 millióba került volna. Emellett jelentősen csökkentettük a lassan induló fejlesztések áfaelszámolási keretét, az általános tartalékot pedig 10,1 milliárddal szűkítjük, hiszen az év közben minden forrást ide allokáltunk. Kénytelenek vagyunk törölni olyan halaszható dolgokat, mint az ünnepek, rendezvények kerete. Továbbá a kormány-főváros együttműködésének 9 milliárdos keretét is beemeltük a büdzsénkbe.
A 30 milliárdon felül megtakarításra kértük a fővárosi cégeket, intézményeket, ebből 2,3 milliárdra teszünk szert. A Főpolgármesteri Hivatal működési kiadásait (informatikai, személyi, logisztikai) 1,4 milliárddal vágtuk vissza. Az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelének az átstrukturálásával 10 milliárdra tehetünk szert.
Ám, mivel ezek az átcsoportosítások még mindig nem lettek volna elegendőek, a következő évek fejlesztéseire félretett pénzből 13 milliárdot is be kell vonnunk a működés finanszírozásába. Mindezek révén tudjuk 2020-ban egyensúlyba hozni a költségvetést, de 2021 még ennél is nehezebb lesz.
Az mit jelent, még az ideinél is szűkebb lehet Budapest költségvetési mozgástere 2021-ben? Mi az, amiből le kell adni, hogy máshol meg legyen? Az a költségvetés szükségletalapú lesz, vagy túlélő? Mekkora növekedéssel, inflációval számolnak?
Bár a 2021. évi költségvetésről most még nagyon óvatosan tudnék beszélni, hiszen még csak a tervezésnél tartunk, az egyértelmű, hogy a jövő évi egy túlélő költségvetés lesz. Arra koncentrálunk, hogy a működésünk biztosított legyen. Ebből következően minden fejlesztési részünket, ahol saját forrásunk van, átcsoportosítjuk a működési források közé. Magyarul, a későbbi évek eredményét kell beleölnünk a ma és a holnap folytatásába. Erre persze akkor van esélyünk, ha az EIB-nél meglévő hitelkeretünket át tudjuk strukturálni.
Ez az átstrukturálás két irányú. Egyrészt a meglévő, 99 milliárd forintos hitelkeretnél pandémiára tekintettel azt kértük az EIB-től, hogy a finanszírozási arányokon lehessen módosítani, oly módon, hogy 90 százalékot lehessen hitelből és 10 százalékot egyéb forrásból beletenni az egyes projektelemekbe. Ezt a visszatérítendő támogatást még az előző városvezetés tárgyalta ki. Másrészt mi is kezdeményeztük e hitelkeret bővítését, ha úgy tetszik, egy új visszatérítendő támogatást kértünk az EIB-től. A bank már elvi engedélyt adott egy 200 millió eurós, 30 éves lejáratú hitelre, amelynek törlesztését négyéves türelmi idő után kellene megkezdeni. A kormány azonban ezt egyelőre nem támogatta, legalábbis szóban. De ezt a munkát nekünk folytatni kell az EIB-vel, és majd hivatalosan, írásban is várjuk, hogy mi lesz a kormány álláspontja. Azt tanultam meg ugyanis az eddigi, 18 éves közigazgatási pályafutásom során, hogy a kormányzás és a közigazgatás egy írásbeli műfaj. Amíg tehát nincs papír, addig szinte minden lehetőség adott, ha nem így, akkor lehet, hogy kicsit más formában.
Szakmai kifogások merültek fel a kormány részéről?
Nem, ez egyértelműen egy politikai lépés. Hiszen, ha szakmai problémájuk lenne, akkor megjelölnék, mely projektelemek finanszírozását nem tartják indokoltnak. Ezt akár tudomásul tudnánk venni. Szerintünk az a jó vita, amikor tárgyalóasztal van és folyamatosan párbeszédet folytatunk valamiről és létrejön valamilyen megegyezés. Mint ahogy az történt az előző, 99 milliárd forintos EIB-hitelkeret kapcsán Tarlós István és a kormány között. Akkor például nem engedték a hitelből buszok vásárlását. Egy ilyen kikötést mi is el tudnánk fogadni, arról tárgyalnánk, de ne politikai zsigerből mondják azt, hogy nem vehetünk fel hitelt.
De az lehet egy elv a kormány részéről, hogy Budapest ne növelje a már most is 120 milliárd forint körülire rúgó eladósodottságát.
Ez azért nem elv, mert a kormány, valamint állami nagyvállalatok is vettek fel hitelt az EIB-től és most is tárgyalnak erről. Ha ezt nekik lehet, s az államadósság a hitelfelvételeik által nőhet, akkor a főváros miért nem teheti meg ugyanezt? Különösen úgy, hogy az EIB hitelképesnek minősítette Budapestet. A mi hitelképességünk a kormánytól függ, ha nem alkalmaznak a fővárossal szemben erős megszorításokat, akkor a hitelterheket ki kell tudnunk termelni. Nekünk nem a holnapot és a holnaputánt kell túlélnünk a hitel szempontjából, hanem hogy ha visszarázódik a gazdaság, akkor olyan bevételeink keletkezhetnek, amelyek finanszírozni tudják a működési kiadásainkat. Ha hatékonyabbá válik a közösségi közlekedés, a járműállomány és egyébként a szennyezés is csökken, akkor ez a kiadásainkra mérséklően hathat.
Mire fordítanák egyébként ezt a 200 millió eurót, mai árfolyamon durván 73 milliárd forintot?
Ezt a hitelt két területen költenénk el. Egyrészt közlekedésfejlesztésre, méghozzá olyan projektekre, amelyek a károsanyag-kibocsátást csökkentik. Ez trolik, villamosok és elektromos buszok beszerzését és ehhez kapcsolódó infrastrukturális beruházásokat jelentené. Másrészt zöldfejlesztési projektekre menne a pénz, nagy és kisebb zöldterületek revitalizációjára. Ez a főváros „tüdejét” erősítené a következő években.
Visszatérve a 2021-es büdzsére, ilyenkor, október végén csak vannak már egyes tételek, amelyek biztosan szerepelni fognak benne, illetve éppen ellenkezőleg hiányoznak majd.
Még alapvető döntéseket kell meghoznunk, de kétségtelenül vannak olyanok, amelyek már megszülettek. Az már biztos, hogy jelen helyzetben nincs arra esély, hogy béremelést hajtsunk végre a főváros bármely cégénél. Ezt azért fontos leszögezni, hogy ne zsákbamacskát áruljunk és ne egy úgynevezett mértékvita kezdjen kialakulni a szakszervezetekkel, érdekképviseletekkel arról, hogy akkor hány százalék is lesz a béremelés. Sajnos azt kell mondanunk, hogy ha költségvetési szempontból egy fenntarthatatlan működési pályán van a város, akkor nincs miből a béreket emelni.
S nem tartanak attól, hogy emiatt elvándorolnak a dolgozók? Bár a mostani válsághelyzetben kétségtelenül kisebb az esélye annak, hogy jól, vagy jobban fizető állásokat találjanak.
Egy dolgot a válság mindenképpen megmutatott, nevezetesen azt, hogy szükség van minőségi munkahelyekre. Ezalatt azt értem, hogy munkaszerződéses jogviszonyban dolgozunk, alapvető garanciák övezik a munkánkat, a munkakörülményeink is fontos szempontok, kiszámíthatóan megkapjuk a bérünket, tudunk tervezni. Sajnos, ha megnézzük a hazai adóstatisztikákat, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon 2,8 millió embernek van évente minimálbér feletti, stabil jövedelme. Ebből következően minden olyan munkahely, amely tudja az említett paramétereket hozni, szerintem vonzó. Lehet, hogy pillanatnyilag valaki azt gondolja, jobb, ha katás vállalkozóként számlázik és ennek köszönhetően kisebb adóval tudja kiszedni a nettó jövedelmét. De azt is látjuk, hogy a válság miatt az elsőként elküldöttek pont ezek a katás vállalkozók voltak, akiket nagyon könnyű volt kirúgni, hiszen egy gazdasági egységről beszélünk, nem egy foglalkoztatottról.
Mi például ezért is ragaszkodtunk ahhoz, hogy a válság alatt is végrehajtsuk a Budapest-pótlék bérfejlesztési programot, nem állunk meg ebben. Bár, mint említettem, 2021-ben ezzel nem tudunk tovább haladni, de 2020-ban megtettük e lépéseket. Ez 10 milliárd forintjába került a városnak, de megérte, stabilizálni tudtuk a munkaerő-állományt. Ezért is mondtuk azt, hogy például a kulturális szféra esetében ugyan egy törvénnyel megszüntették a közalkalmazotti jogállás alapján a dolgozóknak járó védelmet, és a Munka törvénykönyve hatálya alá kerültek át a kulturális intézmények dolgozói, mi egy kollektív szerződést kötöttünk a szakszervezetekkel és megvédtük a jogaikat. Ezzel is azt kívántuk ugyanis jelezni, hogy szükség van rájuk, arra a tapasztalatra, amelyet felhalmoztak.
A főpolgármestert, Karácsony Gergelyt többször megkérdezték az elmúlt hetekben a választási ígéretek teljesítéséről. A mai napig nincs Tiborcz-adó, nincs ingyenes tömegközlekedés. Mennyi lenne ezeknek az intézkedéseknek a szaldója?
Azt mi sohasem mondtuk, hogy a Tiborcz-adót mi tudjuk kivetni, az adószabályok meghozatala ugyanis kerületi hatáskör. Mi abban tudunk segíteni és ezt főpolgármester úr is elmondta, hogy ennek a jogi szabályozását kidolgozzuk és a kerületek eldönthetik, hogy ezt bevezetik-e.
Az ingyenes tömegközlekedésnél viszonylag egyszerűbb megmondani a számot, ez körülbelül 67-70 milliárd forintba kerülne, sőt lehet, hogy még ennél is több, akár 80 milliárd is lehet a végösszeg, figyelembe véve, hogy ingyenesség esetén menetdíj-kedvezmény sem lenne. Mivel most éppen összeszorult körülöttünk a világ, teljesen egyértelmű, hogy az ingyenes tömegközlekedést nem lehet bevezetni 2021-ben, igaz, ezt nem is ígértük rövid távon. Mi csak azt helyeztük kilátásba, hogy elsőként a 14 év alattiak közösségi közlekedését lehetne ingyenessé tenni, akár fokozatosan. De ez is csak akkor jöhet szóba, ha rendbejön a főváros költségvetési szerkezete, vagy új bevételeket találunk, s ezek terhére tudjuk ezt megvalósítani.
Kizárt, hogy elfogadják a kormány ajánlatát, mely szerint készek átvenni a budapesti nagyberuházásokat? Vagy ennek túl nagy politikai ára lenne?
Ezzel kapcsolatban csak ismételni tudom, hogy az igazgatás egy írásbeli műfaj. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) ülésén nem került elő olyan dokumentum, amely tartalmazta volna ezt a kormányzati ajánlatot. Ezért nem tudjuk, mire is szól pontosan az ajánlat. Ha ebben benne van a Lánchíd, akkor nehezen értelmezhető az a bizonyos 6 milliárd forint, hiszen azt már olyan sokszor megígérte a kormány, hogy ha ezt odaadta volna, akkor a felújítást már el lehetett volna végezni teljes egészében. És ha hozzátesszük, hogy ez a 6 milliárd csak az áfatartalmát jelenti az egész projektnek, akkor csak annyi történik, hogy ez a forrás az állam egyik zsebéből átmegy a másikba.
Ha a kormány nem adja oda ezt a pénzt a Lánchídra, hogyan fogják biztosítani a forrást erre a beruházásra?
Attól nem tartok, hogy a kormány ne adná oda a 6 milliárdot, hiszen az FKT elfogadott egy határozatot arról, hogy ez a pénz rendelkezésre áll. Annyit jelzett a kormányzati oldal, hogy ezt a 6 milliárdot nem 2021-ben szeretnék odaadni, hanem 2022-ben, az utolsó rész-számlánál, mivel nehézségeik vannak. Ezt mi elfogadtuk, noha szerintem korrektebb lett volna, ha őszintén elmondják, hogy 2021-ben nincs szabad forrás, ahelyett, hogy abba csomagolták be, mintha nem bíznának abban, hogy mi ezt a pénzt a Lánchíd felújítására fordítanánk. Pedig ez a támogatási szerződés ezt nem is tenné lehetővé. Nyilván nem az a megoldás, hogy együtt sírunk, de az sem, hogy a kormány nevet rajtunk. Ezért szerintem jó lenne komolyan venni egymást a tárgyalóasztalnál, de legalább az a jó hír, hogy még mindig van tárgyalóasztal.
Bevonnak közösségi forrásokat?
Gondolkodunk azon, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, mivel érződik egy nyomás rajtunk atekintetben, hogy a budapestiek szeretnének segíteni. Megható, hogy az emberek azt mondják, legyen hídjegy, téglajegy, bármilyen, önkéntes alapú hozzájárulási lehetőség. Ez azt mutatja, hogy a budapestiek átérzik a problémánkat. Jó lenne, ha a kormány is így tenne.
És hol tart a Lánchíd-projekt előkészítése?
A közbeszerzési folyamat tart, most várjuk az ajánlatokat a jelentkezőktől.
Milyen szempontok szerint választják ki a Lánchídat felújító céget a négy jelentkező közül, amiből három NER-közeli?
Ilyen szempontokat mi nem veszünk figyelembe, nem is vehetünk, hiszen ez egy közbeszerzés, jogellenes lenne, ha azt vizsgálnánk, milyen kapcsolataik vannak az ajánlattevőknek. Mi csak és kizárólag szakmai alapon döntünk.
A Lánchídon kívül melyek most a legsürgősebb beruházások, fejlesztések Budapesten?
Például a Csömöri út–Drégelyvár utcai közúti felüljáró ügye, amely egy korábban elindított fejlesztési projekt, de épp a napokban kiderült, hogy technológiai szempontból alapvető probléma van a felüljáróval, emiatt a tervezettnél több pénzt kell rááldoznunk. De meg kell tennünk.
Ugyanilyen fontos a Blaha Lujza tér rekonstrukciója, amelyet 2021 végéig be kell fejeznünk. Itt nem kapavágásnak kell történnie, hanem lényegében a kormányzat által finanszírozott rész miatt le kell zárnunk ezt a fejlesztést.
Nagyobb léptékűek a folyamatban lévő járműbeszerzések. Egyrészt a kormány korábban ígért 3,2 milliárd forintot ígért az idei évre, hogy 17+17 buszt be tudjon szerezni a BKV. Ezt a pénzt átcsoportosították jövőre, ezért ezt az összeget nekünk kellett előre megfinanszíroznunk, de reméljük, hogy 2021-ben megkapjuk. Ezek a buszok, vagy egy részük még az idén megérkezhet. Nyilván jó lenne, ha tudnánk élni azzal az opcióval, hogy 10,5 milliárd forint értékben tudnánk trolikat is beszerezni. Hiszen amennyiben ezek meglennének, akkor tulajdonképpen a budapesti trolipark jelentősen megújulna – ez a károsanyag-kibocsátás csökkentésében is nagyot segítene. A villamosvásárlási opcióval is jó lenne élni, ez 2021 tavaszán jár le. Ám ezekre csak akkor van bármilyen esélyünk, ha vagy az EIB-től kapunk pénzt vagy a központi költségvetés kifizeti azt az összeget, amelyet korábban e projektekre még az előző városvezetés számára megígért.
Ám számomra mindig a humán-fejlesztések a legfontosabbak. E téren kisebb lehetősége van a fővárosnak, hiszen nincs egészségügyi rendszere. De egy valamit mégis tehetünk, ez a CT-MR program, amely a szívügyem. Ez már elindult és a lényege, hogy azok a budapesti lakosok, akiknél daganatosgyanús betegséget diagnosztizálnak, a CT- és MR-vizsgálaton a gyanú megállapításától számítva 7 napon belül át tudnak esni, és plusz 3 nap a leletezés. Erre a kormánytól kaptunk forrást és a projektet az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel közösen valósítjuk meg. Az első szakaszban vagyunk és remélhetőleg a teljes program el tud indulni 2021 elején. Ezáltal jelentősen csökkenteni tudjuk a várólistákat, ami azért fontos, mert szakemberek szerint a dagantos betegségeknél minden perc számít.
Sokféle terv született már a budapesti közigazgatás átalakítására. Hogy látja, szükség van ennyi kerületre? Az oda jutó bevételek visszairányítása a fővárosba nem vinné közelebb az önkormányzatot a tervei megvalósításához?
Ez már sokszor felmerült, vannak is erre koncepciók. Ám, ha belegondolunk, vannak olyan kerületek, amelyek akkorák, mint egy-egy megyei jogú város. Ha ezeket a kerületeket összevonnánk, akkor elszakadna a helyi irányítás a társadalomtól, tehát a decentralizáció elve sérülne. Pénzügyi szempontból ezt biztos nem szabad felvetni, hiszen ez nem pénzügyi kérdés, hanem az önkormányzatiságé. Márpedig ezen változtatni csak konszenzus esetén lehet. Jelenleg semmilyen feltétel nem adott ahhoz, hogy ezen változtassunk. Illetve a kormány kezdeményezhetne ilyen értelmű törvénymódosítást, de én óvnám attól, hogy ilyen önkényes lépést megtegyen, hiszen nem lehet több évtizedes, évszázados hagyományokat egyik pillanatról a másikra felrúgni.
Mi a véleménye egyébként arról, hogy a kormány szisztematikusan csorbítja az önkormányzatok jogköreit? Eljuthatunk odáig, hogy maga az önkormányzatiság kérdőjeleződik meg?
Nyilván minden egyes döntés, amelyet az önkormányzatok ellenében hoznak, ezt a látszatot kelti. De közben a legerősebb legitimitása mégis csak az önkormányzati világnak van. Elég csak a reputációs indexeket nézni, amelyek azt mérik, hogy az egyes intézményeknek mekkora a társadalmi elfogadottsága: e téren az önkormányzatok még mindig jobb helyzetben vannak, mint a kormány vagy a parlament. Ebből következően a modern polgári állam szerveződésének, vagyis a szubszidiaritás elvének érvényesülnie kell, ebben én mélységesen hiszek. Az önkormányzatoknak nagyobb szerepet és felelősséget kell vállalniuk a mostanihoz hasonló helyi válságok kezelésében. Hiszen minden járvány, gazdasági válság felerősíti a helyi válságokat, amelyekkel csak az tud foglalkozni érdemben, aki „közel van a tűzhöz”. Ezért, ha valaki azt gondolja, hogy centralizáltan képes mindent megoldani, az öngólt fog rúgni. Sok önkormányzat együtt nem tud nagyot tévedni, de egy kormány egy döntésével hatalmas károkat tud okozni. Például egy rossz irányú átszervezéssel olyat, amelynek negatív következményei évtizedekig is érezhetők lesznek.
