2p

Az utolsó pillanatban, december 30-án jelent meg erről a határozat.

A kormány egy december 30-án, késő este megjelent határozattal helyben hagyta a fővárosi közgyűlés által november végén meghatározott feltételeket a budapesti atlétikai világbajnokságról, ezzel pedig biztossá vált, hogy megrendezzük a 2023-as tornát, írja a hvg.hu.

A főváros egyebek mellett azt kérte, hogy 50 milliárd forintot kapjanak a kerületek az egészségügyi ellátás fejlesztésére a kormánytól, valamint hogy maradjon érvényben a kormány még Tarlós Istvánnal kötött, budapesti közlekedésfejlesztésre vonatkozó megállapodása, továbbá hogy nem csökkenhet a zöldfelület nagysága a stadion megépítésével, sőt, új, minőségi zöldfelületeket kell létrehozni. 

Karácsony Gergely főpolgármester december 31-ig adott időt a kormánynak, hogy kormányhatározatban fogadja el a feltételeket, különben Budapest nem rendezi meg az atlétikai vébét.

A kormány végül az utolsó pillanatban kötélnek állt, a december 30-án este megjelent 1819/2019. számú kormányhatározat üdvözli, hogy a fővárosi közgyűlés egyhangúlag támogatta a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését és az atlétikai központ megvalósítását, egyúttal megállapítja, hogy a fővárosi közgyűlés által megszavazott feltételek egybeesnek a kormány szándékaival, ezért ezeket 

„elfogadja és támogatólag megerősíti”.

(hvg.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!