1p

Erre is válaszolt a Trend FM hétfő délelőtti műsorában lapunk főszerkesztője, Csabai Károly. Annak apropóján, hogy az Mfor, illetve laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár árkosarai egyaránt azt mutatták ki, hogy az idei ünnepekre való nagybevásárlás többe kerül majd, mint a tavalyi. Pedig elvileg csökken az infláció, annak éves szintje októberben 3,2 százalék lett, s bár a Központi Statisztikai Hivatal kedd reggel novemberre bizonyosan magasabb értékkel rukkol elő, az is 4 százalék alatt maradhat.

Az okokról, mindennek a forintárfolyamra, valamint a makrogazdasági adatokra gyakorolt hatásáról folytatott beszélgetést most itt meg-, illetve visszahallgathatja:

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!