2018. március 13. 13:46
MTI

Tavaly 2,9 százalékkal csökkent az ágazat teljesítménye.

A húságazat teljesítménye 2,9 százalékkal csökkent 2017-ben, a visszaesésben döntő szerepe volt a baromfiinfluenza gazdasági hatásainak - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kacsát vizsgálnak az ellenőrök a tavalyi madárinfluenza-hullám idején. (fotó: MTI) Kacsát vizsgálnak az ellenőrök a tavalyi madárinfluenza-hullám idején. (fotó: MTI)

Hozzátette, hogy az egyes területek teljesítménye vegyes képet mutatott, a húsfeldolgozás és -tartósítás ágazat kibocsátása például 9,8 százalékkal növekedett, amelyet elsősorban a belföldi értékesítés 23,3 százalékos növekedése eredményezett. A húságazat összesen 746 milliárd forint termelési értéket állított elő tavaly, ebből a készítménygyártás 179 milliárd forintot, a baromfihús feldolgozás 281 milliárd forintot, a sertés- és marhahús feldolgozás 285 milliárd forintot tett ki. 

Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára tájékoztatott, hogy idén is mindent megtesznek az élelmiszerbiztonság védelme érdekében, így a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) a húsvéti időszakban is fokozottan ellenőrzi a húsokat és húskészítményeket.