4p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az amerikai elnök a hét elején kilátásba helyezte, hogy beavatkozik Iránban is, csütörtökön ugyanakkor visszatáncolt a fegyveres csapástól. Ez az olaj árfolyamán is látszott, ami a hét első felében sokat drágult, majd csütörtökön nagyot esett. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a következő napokban kiszámíthatatlan mozgás várható, miközben az árakat a geopolitikai történések befolyásolják majd.

Komolyabb áremelkedést láthattunk a héten a hazai benzinkutaknál. Ennek hátterében elsősorban az olaj áremelkedése áll, az alapanyag ugyanis az utóbbi hetekben 60-62 dolláros sávban mozgott, hétközben viszont 66 dollár felett is járt a Brent jegyzése.

További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.

A finomított termékek árai ezt követve drágultak, igaz, a benzinárak kisebb mértékben emelkedtek, mint ahogy az olaj. Az elemzők szerint a Brent árának megugrása mögött a forradalom szélére került iráni helyzet áll, ahol úgy tűnt, az Egyesült Államok esetleg beavatkozik.

Emiatt a hét első felében előbb kisebb, majd a hétvége előtt egy nagyobb (5-6 forintos) ugrást láthattunk. Így heti szinten rég nem tapasztalt ugrásnak lehettünk tanúi, hiszen közel 10 százalékos volt az áremelkedés mértéke.

A magyarországi üzemanyagárak ezúttal is a nemzetközi folyamatokat követve mozogtak, az EU-ban szinte mindenhol kisebb áremelkedés következett be. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő elemzéséhez szolgáló Weekly Oil Bulletin adatai szerint ezen a héten is tíz olyan országot találtunk az Európai Unióban, ahol a 95-ös oktánszámú üzemanyagért átszámítva kevesebbet kell fizetni literenként, mint nálunk.

Mindez a régiós összevetésben is tükröződött, így ezúttal nem változott a hazai árak pozíciója. Továbbra is a magasabbak között vannak a hazai árak, igaz, a magyar autósok helyzete még mindig jobb, mint a románoké, ahol az adóemelés miatt a régió legdrágább benzinára alakult ki.

A gázolaj esetében hasonló a helyzet, hiszen a Weekly Oil Bulletin adatai szerint a hazai árak pozíciója nem változott, ezen a héten is tizenegy olyan ország akadt, ahol az átlagárak alapján olcsóbban lehetett tankolni, mint itthon.

Mindez azt is jelenti ugyanakkor, hogy ennél a fajta üzemanyagnál továbbra is a magyar autósoknak kell Közép- és Kelet-Európában az egyik legmagasabb árat fizetniük a kutaknál. A régióban a magyarországinál változatlanul csak Ausztriában és Romániában drágább a dízel.

Irán miatt izgulhatnak az autósok

Ahogy cikkünk elején jeleztük, a hét elején erősen megugrott az olajár, aztán csütörtökön közel 5 százalékkal esett a Brent tőzsdei jegyzése. Pénteken viszont több mint 1 százalékkal emelkedtett, mivel a kínálattal kapcsolatos kockázatok továbbra is aggodalmat okoznak, annak ellenére, hogy csökkent az Irán elleni amerikai katonai csapás valószínűsége.

A szakértők szerint a venezuelai elnök elfogását követően a piacok továbbra is reális opciónak tartják az esetleges amerikai beavatkozást. Bár Donald Trump csütörtöki nyilatkozata után a közel-keleti geopolitikai feszültségek enyhülni látszódnak, nem tűntek el. Az elemzők attól tartanak, hogy amerikai beavatkozás esetén az iráni rezsimnek nem marad veszítenivalója, és blokád alá vonják a Hormuzi-szorost, amelyen keresztül a tengeri úton szállított olajkészletek körülbelül negyede áramlik.

A héten látott drágulás ellenére az elemzők növekvő kínálatra számítanak idén, ami potenciálisan felső határt szabhat a geopolitikai kockázatok miatti kilengéseknek. Úgy látják, hogy amíg a nagy termelők (OPEC+) nem döntenek komolyabb kínálatcsökkenésről vagy Kína gazdasága nem lendül meg és az ő keresletük nem ugrik meg, az 57 és 70 dollár közötti sávban mozoghat a Brent jegyzése.

A fentiek miatt a jövő hét elején ugyan tovább drágulhat az üzemanyagok ára a hazai kutakon, ugyanakkor ez remélhetőleg nem lesz tartós. Így a hét elején az Mfor Üzemanyagár-figyelő prognózisa szerint nem lenne meglepő egy 3-4 forintos áremelés, ugyanakkor a kedélyek megnyugvása esetén ez a plusz a hétvégére akár el is tűnhet.

A grafikonok a cikkünk megjelenésekor aktuális adatokat mutatja, ezek azonban később frissülhetnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!