2p

A gazdasági kihívások ellenére a magyarországi cégvezetők 78 százaléka nem tervez létszámcsökkentést, 97 százaléka pedig nem csökkenti a dolgozók javadalmazását a következő 12 hónapban.

Koncz Barbara közölte, a PWC Magyarország által 12. alkalommal elkészített magyarországi vezérigazgatói felmérésből - amelybe 2022. október és december eleje között 267 cégvezetőt vontak be - az is kiderült, hogy a vállalatok elsősorban a működésük optimalizálására törekszenek.

Példaként említette, hogy a megkérdezettek 61 százaléka jelezte, hogy már csökkentette a működési költségeit, 57 százalékuk növelte a termékeik és szolgáltatásaik árát, 43 százalékuk pedig bővítette termékei és szolgáltatásai kínálatát.

A következő 12 hónapban a vállalatok növekedési kilátásaira kockázatot jelentő tényezők rangsorában a cégvezetők az energiaválságot, az inflációt és a makrogazdasági volatilitást sorolták az első három helyre. Fotó: Depositphotos
A következő 12 hónapban a vállalatok növekedési kilátásaira kockázatot jelentő tényezők rangsorában a cégvezetők az energiaválságot, az inflációt és a makrogazdasági volatilitást sorolták az első három helyre. Fotó: Depositphotos

Koncz Barbara szerint a cégvezetők előre menekülnek, ugyanis a válaszadók 58 százalékának a tervei között nem szerepel a beruházások visszafogása.

A következő 12 hónapban a vállalatok növekedési kilátásaira kockázatot jelentő tényezők rangsorában a cégvezetők az energiaválságot, az inflációt és a makrogazdasági volatilitást sorolták az első három helyre.

A geopolitikai konfliktusok állnak a negyedik, a kiberkockázatok az ötödik helyen, míg az egészségügyi kockázatok, a klímaváltozás és a társadalmi egyenlőtlenségek a lista végén találhatók - fogalmazott Koncz Barbara.

Emlékeztett, hogy tavaly ugyanebben a rangsorban az egészségügyi kockázatokat tették az első helyre.

A felmérésben arra is kíváncsiak voltak, a vállalatvezetők mennyire látják jövőállónak a vállalkozásukat. A megkérdezettek 43 százaléka mondta, hogy ha nem hajtanak végre jelentős változásokat a cégen belül, akkor kevesebb mint 10 évig maradnak a piacon.

A vállalatok nyereségességet befolyásoló tényezők közül a válaszadók 62 százaléka a technológiai újításokat (például mesterséges intelligencia), 59 százalékuk a munkaerőhiányt és a szakképzett munkaerő hiányát, 52 százalékuk pedig a szabályozás változását említette. A globális felmérésben a cégvezetők a legnagyobb hangsúlyt a változó ügyféligényekre helyezték, ez a magyarországi kutatásban a negyedik helyen állt.

Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország vezérigazgatója elmondta, a magyarországi vállalatvezetők 76 százaléka a globális, 85 százaléka pedig a magyar gazdaság növekedésének lassulására számít; Magyarországon átlagosan 0,5 százalékos GDP-emelkedést prognosztizálnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!