2p

Miután ma várhatóan megszavazzák az Európai Parlament új rendtartását, amely előkészíti a Fidesz felfüggesztését és kizárását a pártcsaládból, a kormányközeli Magyar Nemzet szerint Orbán Viktorék távoznak az Európai Parlament legerősebb szövetségéből.

A Fidesz ma elhagyja az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióját – értesült a Magyar Nemzet. A távozásra azután kerülhet sor, hogy a frakció ma délelőtt megszavazza alapszabályzatának módosítását, ami gyakorlatilag előirányozná a kormánypárti delegáció felfüggesztéséről szóló voksolás kiírását.

Az Európai Néppárt (EPP) képviselői szerda délelőtt szavaznak az új rendtartásról, amely lehetővé tenné, hogy a frakcióból ne csak egyes tagokat, hanem csoportokat is ki lehessen zárni, illetve ideiglenesen felfüggeszteni a tagságukat. Orbán Viktor a hétvégén levélben figyelmeztette Manfred Weber néppárti vezetőt: ha szerdán megszavazzák a módosításokat, a Fidesz elhagyja a képviselőcsoportot. A levél után kisebb változások voltak ugyan a szövegben, azonban minden érdemi - a Fidesznek fontos - részlet továbbra is kedvezőtlen maradt a magyar kormánypárt számára. 

A hazai lapok szerdai cikkei előrevetítették annak lehetőségét, hogy a Fidesz Orbán Viktor hétvégi levele alapján kilép a Néppártból, miután kiderült: egyes országok kereszténydemokrata pártjai már az eljárási szabályzat elfogadásának másnapján levelet készülnek írni Manfred Weber frakcióvezetőnek, kezdeményezve a fideszes képviselők tagságának felfüggesztését - és úgy vélik, a Fidesz frakciótagságának felfüggesztését a pártcsaládból való kizárásnak kell követnie. Részletek reggeli összefoglalónkban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!