2p

Elismerésünket fejezzük ki a pedagógus munkavállalók anyagi, erkölcsi megbecsülését, tisztes megélhetését biztosító jövedelmet követelő, a sztrájkokban, a polgári engedetlenségben, a demonstrációban részt vevő munkavállalók és támogatóik felé.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete figyelemmel kíséri a pedagógus szakszervezetek által szervezett munkabeszüntetéseket, a diákok és a szülők kiállását a követeléseik mellett, demonstrációikat, amelynek célja a közoktatás minőségének javítása, a piaci körülményeknek megfelelő versenyképes jövedelem, a tisztességes munkafeltételek elérése - áll a Mozdonyvezetők Szakszervezete által az Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleményben.

Elismerésünket fejezzük ki a pedagógus munkavállalók anyagi, erkölcsi megbecsülését, tisztes megélhetését biztosító jövedelmet követelő, a sztrájkokban, a polgári engedetlenségben, a demonstrációban részt vevő munkavállalók és támogatóik felé.

"Példásnak tartjuk azt az eltökéltséget, amelyet képviseltek, tiszteljük azt a bátorságot, amelyet a pedagógus munkavállalók érdekeinek érvényesítéséért felmutattok. Bízunk abban, hogy erőfeszítésetek, kitartásotok meghozza az eredményt hiszen szüleink, házastársaink, gyermekeink vagytok, de ami mindennél fontosabb mindenki gyermekének legfontosabb nevelői, tanítói, életük, sorsuk fontos alakítói, befolyásolói" - áll a közleményben.

A magyar mozdonyvezetők képviseletében szolidaritás vállalunk, és a Szakszervezetek tisztségviselőinek, a munkabeszüntetésben részt vevő valamennyi pedagógusnak és oktatásban dolgozónak, valamint minden őket támogató tevékeny polgárnak eredményes munkaharcot, demonstrációt, erőt, egészséget kívánunk!

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!