3p

2020-ban 2,15 milliárddal 283 milliárd forintra nőtt a vagyon. Az alaptvány 1,3 milliárdot fordított kiterjedt támogatási programjaira. Eddigi működése során már több mint 11 milliárd forint értékben támogatott 1600 oktatási és tudományos pályázatot.

A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány legfontosabb célja az értékteremtés, a magyar szellemi tőke gyarapítása és az épített örökség védelme. Az alapító által juttatott vagyont az alapítvány 2020-ban is körültekintően és eredményesen kezelte. Annak hozamából 2020-ban is támogatta az oktatási és tudományos tevékenységet, és folytatta a történelmi jelentőségű műemléképületek felújítását és új funkcióval felruházását is - áll a közleményükben.

Mint írják, az alapítvány számos egyetemmel működött és működik együtt, folyamatosan keresi azokat az új lehetőségeket, amelyekben a felsőoktatás fejlődését innovatív módon tudja segíteni például új programok elindításával, inkubálásával. Az alapítvány büszke arra, hogy az elmúlt tíz évben több egyetemen is olyan programok indulását támogatta, amelyek új és kiemelkedő minőséget hoztak a hazai felsőoktatási és tudományos életbe. Az alapítvány célja az, hogy a segítségével elindított hosszabb távú programok, tevékenységek idővel önállóan, már a segítsége nélkül is sikeressé válhassanak.

9 milliárd ment a felsőoktatásnak 

A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány 7 év alatt 9 milliárd forint pluszforrást nyújtott a felsőoktatásnak ebből több mint 3 milliárd forinttal támogatták célzottan a hazai doktori iskolákat és az MBA képzést. Az alapítvány már több mint háromszáz doktorandusz tanulmányait segítette ösztöndíjakkal.

Pallas Athéné
Pallas Athéné

Az alapítványi értékteremtés nagyon fontos és egyben látványos területe az ingatlanfejlesztés, amely során Budapest ikonikus, de elhagyatott, romos állapotú épületeit sikerült nemcsak magas színvonalon felújítani, hanem új funkcióval is felruházni, egyben pezsgő szellemi életet kialakítani bennük. Ezek közül kiemelkedik a budai Várban álló egykori városháza épülete, amely Bölcs Várként újult meg, és lett a szellemi, tudományos élet új központja, a doktori programok és a Pallas Athéné Könyvkiadó otthona.

2021-ben fejeződött be a másik kiemelkedő épület, a szintén a budai Várban található, Úri utca 72. felújítása. A többéves előkészítés és kétéves rekonstrukció eredményeként láthatja el új, oktatási és tudományos funkcióját az épület, amely a Pallas Athéné Alapítvány szerteágazó tevékenységének ad majd helyet, valamint egy új, a fenntarthatóságra fókuszáló tudományos központ kezdi meg benne a működését.

Az épületeket az Alapítvány igyekszik mindenki előtt megnyitni, gyermekprogramokat, épületsétákat rendez. És bár a koronavírusjárvány 2020-ban korlátozta az alapítványi események megtartását, de a helyzethez alkalmazkodva 2020 tavaszától az online térben tartotta meg rendszeres könyvbemutatóit. A korlátozások fokozatos feloldását követően a programok újra indulnak, a közösségi terek ismét birtokba vehetők mindenki számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!