A cikk eredetileg a Piac&Profit magazin november-decemberi számában jelent meg.
Honnan ismerhető fel az egzisztenciális krízis?
A tünetek nagyon hasonlóak bármilyen más szorongásos állapothoz, ezért kizárólag beszélgetések után derül ki, hogy valaki egzisztenciális krízisben van-e. Az aktuális helyzetből és az élettörténetből látjuk, miről is van szó, hogy nem egy aktuális stresszhelyzet, nem egy veszteség, nem egy közeledő veszélyes helyzet okozza a bajt. Egzisztenciális krízisről akkor beszélünk, ha valaki elveszíti az értelemérzését saját életével kapcsolatban. Ennek az érzésnek az alapja a stabil identitás, egy dinamikus belső élettörténet-narratíva, ami azt jelenti, hogy össze tudjuk kötni a múltbeli történéseket jelenlegi állapotunkkal, valamint jövőbeni céljainkkal, és mindez egy koherens egészet alkot. Krízisben ez az egység elvész, széttöredezik, tönkremegy. Például, ha egy húszéves kapcsolat véget ér, és tele vagyunk haraggal, akkor ezt nagyon nehéz összeegyeztetni azzal, hogy a múltban minden szép dolog éppen annak az embernek a személyéhez kötődött, akire most haragszom, és ugyanígy elvész a jövőkép. Ezek a krízisek gyakran életünk váltófázisaihoz kapcsolódnak. Pszichológiában a legismertebb ilyen az életközepi krízis, amikor az ember teljesíti az összes társadalmilag előírt feladatot, felnő, kijárja az iskoláit, foglalkozása, családja lesz, és ekkor szembesül vele, hogy ezen túl is hiányzik valami más.
Az egzisztenciális krízisek is ilyen életközepi krízisek jellegzetesen?
Nem, csak ez az egyik tipikus formája. Az egzisztenciális válságok az élet nagy témáihoz kapcsolódnak. Irvin D. Yalomamerikai egzisztenciális pszichiáter négy ilyen nagy témát nevez meg. Első az élet végességének felfedezése. Kosztolányi Dezső mesélte, amikor pár éves korában rájött, hogy létezik a halál, akkor úgy döntött, ez ellen neki valamit tennie kell, és ezért választotta a versírást. A költészettel küzdött az egész életét átszövő halálszorongás ellen. Második a már említett értelem kérdése, hogy mi értelme van az életemnek. Harmadik a szabadság, amiről paradox módon azt gondoljuk, hogy nagyon pozitív, felszabadító érzés az ember életében. Mi meg azt mondjuk, hogy IS, hiszen a másik oldalról súlyos teher a szabadság, együtt jár felelősségvállalással, amit nagyon nem szeretünk. Ezért sok ember inkább menekül a szabadság elől. A negyedik az egzisztenciális izoláció kérdése, ahogy szokták mondani, egyedül születünk, és egyedül halunk meg, ami nagyon mélyen meghatároz bennünket. Ez a négy téma búvópatakként folyamatosan ott van az életünkben, ezek a végső aggodalmak, ahogy Yalom fogalmaz. Az egzisztenciális felfogás szerint azonban ezeknek az aggodalmaknak a megjelenése nem betegség, és nem az a cél, hogy ezeket kiiktassuk az életünkből. Ellenkezőleg, pont ezek mentén tudunk eljutni önmagunk mélyebb megismeréséig, valódi életcéljaink megvalósításáig.
Mi a különbség a depresszió és a krízis között?
A krízis akut állapot, vagyis hirtelen fellépő, gyorsan lezajló jelenség. Ezzel szemben a depresszió egy visszavonhatatlan veszteségre adott reakció szélsőséges formája. Az első tünete a gyász, ami magától nem múlik el. Belső gyászmunkát kell tehát végezni, ami ha nem sikeres, akkor következik be a depressziós állapot. Gyógyítása pszichoterápia segítségével lehetséges és gyógyszerrel, ha szükséges.
Van-e összefüggés a pénz és az egzisztenciális krízis között?
A krízis mindig kétarcú jelenség: esély és veszély. Ha valaki nem találja meg a hatékony formáját annak, hogy megküzdjön a krízissel, akkor elindulhat egy lefelé vezető spirálon, és kialakulhat a testi, lelki betegség. Ugyanakkor egy ilyen krízis kinyithat új belső potenciálokat, amikor felfedezünk magunkban olyan lehetőségeket, amelyekre korábban nem is gondoltunk. Ennek eredménye lehet a személyiség fejlődése, ami viszont mindig szenvedéssel jár. A mai társadalmi felfogás szerint a szenvedés akadály, amitől minél hamarabb meg kell szabadulni. Mi szakemberek viszont nem a szenvedéstől akarjuk megszabadítani a pácienst, hanem segíteni próbálunk neki abban, hogy a szenvedéseken keresztül találjon új, esetleg mélyebb értelmet az életének. Ez pedig a következőképpen kapcsolódik a pénzhez. Szondi Lipót, a sorsanalízis megteremtője szerint az életünk kényszerű és szabad választásainkon keresztül bontakozik ki. Az egyik legfontosabb választásunk a hivatás. Ennek mélyebb és átfogóbb a tartalma, mint a foglalkozásnak vagy a munkának. Ez utóbbiaknak csak funkcionális szerepük van, hogy legyen pénzünk, és meg tudjunk élni. A hivatás ugyanakkor az identitásunk részét alkotja, mint a kapcsolataink és a világképünk. Azaz, ha valaki a hivatását veszíti el, akkor az egész identitása meginog, vagyis élete értelme kérdőjeleződik meg.
A pénz tehát azoknál válik fontossá, akiknek nincs hivatásuk?
A pénz teszi lehetővé, hogy sok mindent birtokoljunk. A sok pénz a biztonság ábrándját vagy a bármit megtehetek életérzést adhatja. Ez csalóka helyzet, mert azt az illúziót hozza létre, mely szerint teljes mértékben uraljuk az életünket, velünk nem történhet baj. Ennek az a következménye, hogy egy külső tényezőtől tesszük függővé életünket és identitásunkat. Az Énünket egy elidegenedett, külső világhoz kötjük, ami akárhogy is nézzük, veszélyes, hiszen ezeket bármikor elveszíthetjük. Minél több mindent helyezek magamból külső tárgyakba vagy olyan szimbolikus értékbe, mint a pénz, annál kevesebb marad bennem, amire belülről tudok támaszkodni. Minél többet idegenítek el magamból tárgyakba, annál inkább azoktól fogok függeni, és annál kiszolgáltatottabb leszek. Ha ugyanis a pszichológiai jólétem külső tényezőktől függ, akkor megérkeznek az aggodalmak. A birtoktárgyaimért és azok fenntarthatóságáért. Így bekerül a személyiség egy paradox csapdába, a pénz egyszerre adja a biztonság és a bizonytalanság érzését. Ezért írja Weöres Sándor: „Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad”. Ha az értékeket valaki belülről alapozza meg, akkor azokat nem tudja elvenni tőle senki. Az életben óhatatlanul vannak krízisek, ezeket hatékonyabban tudják legyőzni azok, akik rendelkeznek belső stabilitással, mint azok, akiknek minden támasza külső tényezőktől függ.
Sokan azt gondolják, az csak egy ostoba vigasztaló szöveg, hogy a pénz nem boldogít, ön pedig most szakemberként azt mondja, tényleg nem boldogít.
A pénz valóban nem boldogít. Amikor megkérdezték Carl Gustav Jungot, a 20. század egyik legnagyobb pszichoterapeutáját, hogy ő kikkel szeret jobban együtt dolgozni, gazdagokkal vagy szegényekkel, akkor azt válaszolta, hogy gazdagokkal, méghozzá azért, mert ők már tudják, hogy a pénz nem boldogít. A pénzzel biztos sok mindent meg lehet szerezni, de a belső elégedettséget és az életemnek értelme van érzést csak a lelki és a szellemi javak megteremtésével tudjuk létrehozni. Önmagában a pénz mindezt nem pótolja. A pénz olyan, mint a drog: időlegesen tudja feledtetni belső aggodalmainkat.
