4p

Idei első félévében még 7,1 milliárd forintos adózott nyereséget is tudott termelni, igaz, az így is 19 milliárddal kisebb, mint 2019 azonos időszakában.

Ha nem tört volna ki idehaza is márciusban a Covid-19, akkor a K&H Bank 3,1 milliárd forinttal magasabb adózott nyereséget ért volna el az idei első félévben, mint a tavalyiban – érzékeltette a koronavírus-járvány hatását Gombás Attila, a K&H-csoport pénzügyi igazgatója. A nemzetközi számviteli előírások (IFRS) miatt ugyanis 19 milliárd forintos céltartalékot kellett képeznie a belga KBC tulajdonában lévő hitelintézetnek a várható veszteségekre. További 3,6 milliárddal pedig a március 19-étől hatályos hitelmoratórium nyirbálta meg a bank eredményét.

Állták a sarat az első félévben
Állták a sarat az első félévben

Annak ellenére, hogy a K&H-nál augusztus végén többségben (57 százalék) voltak azok, akik a kormány által felkínált lehetőséggel nem éltek. Legalábbis összességében. Míg ugyanis azon belül a vállalati ügyfelek 61, a lakosságiaknak pedig az 53 százaléka fizette tovább az adósságait, addig a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak csak a 33 százaléka – ami mutatja, hogy őket érinti a legérzékenyebben a járvány miatt kialakult gazdasági válság. Erre utal az is, hogy miközben a most folyó harmadik negyedévben már nő a vállalatok számlaforgalma a K&H-nál, a mikrovállalkozásoké és a kkv-ké éves szinten még 5 százalékos csökkenést mutat.

A GDP visszaesésének idei mértékét a K&H elemzői 6,2 százalékosra becsülik. Az átlagos infláció szerintük 2020-ban a 2019-essel nagyjából azonos mértékben (3,5 százalék vs 3,4 százalék) emelkedhet. A legnagyobb hátraarcot a beruházások hajthatják végre: a tavalyi 13,9 százalékos növekedés az idén 12 százalékos csökkenésbe mehet át. A munkanélküliségi ráta a bank prognózisa szerint 6,1 százalékos lehet, míg az államháztartás GDP-arányos hiánya 8 százalékra rúghat, a folyó fizetési mérlegé pedig 1,9 százalékra.

Nem tekinthető váratlannak, hogy a K&H első félévi 7,1 milliárdos adózott nyereségének elsöprő hányada, 6,5 milliárd az első, még viszonylag nyugodtnak számító negyedéves időszakban keletkezett, míg a második negyedévben már csak 600 millió termelődött. A pozitív adathoz az is hozzájárulhatott, hogy az áprilisi mélypont után, ha lassan is, de kezdett visszatérni az élet a gazdaságba.

Például a hitelezés terén. A K&H hitelportfoliója április-június között 1 százalékkal még bővülni is tudott, ami azért nagy szó, mert a bankrendszer egészében stagnálás volt megfigyelhető. Az állam által könnyített feltételek is közrejátszottak abban, hogy e bank 17 százalékkal több új hitelt tudott kihelyezni az idei első félévben, mint a tavalyiban. E 293 milliárd forintos növekményből 188 milliárd a vállalati szektorba érkezett, míg 104 milliárd a lakossághoz.

A hazai cégek július 31-éig összességében 69 milliárd forintnyit vettek fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által április 20-ától elérhető NHP Hajrá-hitelből a K&H-nál. Ez 24 százalékos piaci részesedést jelent a banknak. Ennél jobban vette ki a részét a hitelintézet az MNB növekedési kötvényprogramjából, miután annak 28 kibocsátásából 9 lebonyolításában segédkezett.

Az új lakossági hitelek 104 milliárdos első félévi értéke alapvetően a jelzálogkölcsönök 10 százalékos éves szintű bővülésének köszönhető (a piaci átlag csak 1 százaléknyi plusz volt). A személyikölcsön-kihelyezések 5 százalékkal csökkentek (szemben a 34 százalékos átlagos bankrendszeri bukóval). Utóbbi tétel piacinál szerényebb mértékű visszaesését a K&H-nál annak tudják be, hogy ügyfeleik a mobilapplikáción is igényelhettek személyi kölcsönt.

A vírus és a válság által kiváltott óvatosság érhető tetten abban, hogy költés helyett inkább takarékoskodásba kezdtek a gazdaság szereplői a K&H-nál. Melynek betétállománya 21 százalékkal gyarapodott, ez az arány is magasabb volt a piaci átlagnál, 5 százalékponttal. A bank lakossági ügyfelei 154 milliárd forinttal növelték a K&H-nál fialtatott pénzeiket. Ezen belül a betéteik 14, míg a befektetési jegyeik 4 százalékkal híztak – miközben ez utóbbiaknál piaci szinten stagnálás érvényesült.

A K&H mérlegfőösszege 2020 június végén 3861 milliárd forint volt, 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Saját tőkéje éves szinten 9 százalékkal, 366 milliárdra emelkedett.

A K&H Biztosító 5,5 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta 2020 első felét. A nem-élet terület díjbevétele 28,3 milliárd forintot ért el, ez éves összehasonlításban 5 százalékos többlet. Jobban teljesített az élet üzletág. A rendszeres, befektetési egységhez kötött (unit-linked) nyugdíjtermék éves szinten 24 százalékot nőtt, az önálló kockázati termékek pedig az elmúlt év azonos időszakához képest 7 százalékkal bővültek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!