1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Július 12-én fogadják el a jövő évi büdzsét, derült ki a csütörtöki Kormányinfón.

Gulyás Gergely miniszter mai bejelentése szerint június 4-én nyújtja be a kormány a 2020-as költségvetést az Országgyűlésnek és normális eljárásrend szerint július 12-én tarthatják a javaslat zárószavazását. Ami egyben azt is jelenti, hogy a szokásosnál rövidebb lesz a parlamenti képviselők nyári szünete.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint a magyar gazdaság erejét mutatja, hogy úgy tudott 5,3 százalékkal bővülni az első negyedévben, hogy az egyik fő partnerünk, Németország gazdasága gyengélkedik. Mindazonáltal a kormány szerint szükség van egy gazdaságvédelmi akciótervre, erről tárgyalt is legutóbbi ülésén a kormány (ezt elvileg már áprilisban tárgyalniuk kellett volna a minisztereknek). A növekedési terveket azonban nem látják veszélyben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!