3p

A felhasználók által készített tartalom, vagyis a user generated content számít manapság az egyik legjobb bizalom erősítőnek az online értékesítések kapcsán. Többek között ezért is szenteltünk külön cikket a témakör feldolgozásának, fokozott figyelmet fordítva az előnyök és a hozzáadott értékek kiemelésének.

A user generated content felhasználásában rejlő potenciál

A már meglévő ügyfelek kapcsán átlagosan 2,6-szor több bevételt remélhetsz úgy, hogy ráadásul az anyagi ráfordításod is lényegesen kevesebb lehet egyetlen eladásra vetítve. Nem is kérdés tehát, hogy a meglévő vásárlók elégedettségének az elérése kulcsfontosságú az eredményességed szempontjából.

Amennyiben az ügyfelek részéről folyamatosan érkeznek a pozitív visszajelzések, azt mindenképpen biztató jelnek veheted. Ez ugyanis azt jelenti, hogy kötődnek hozzád és a szolgáltatásodhoz, miközben a márkahűségük is erősnek nevezhető.

A saját vásárlók részéről érkező tartalmak pedig csak tovább erősítik az általad képviselt brandet, valamint a terméked vagy szolgáltatásod irányába táplált bizalmat.

Mit nevezhetünk felhasználói tartalomnak?

Bármilyen tartalom megfelelhet erre a célra, amit az ügyfelek készítettek el. Többek között kép, videó, élő bejelentkezés, ajánlás, értékelések vagy akár egy blogbejegyzés is lehet user generated content. A lényeg, hogy a vásárlók oldaláról szülessen meg.

Ezeknek a tartalmaknak az értéke annak fényében lesz még magasabb, hogy napjainkban az online vásárlást fontolgatók 84%-a egyszerűen nem bízik a hirdetésekben. A felhasználók által készített tartalmakat ezzel szemben 50%-kal megbízhatóbb forrásnak tekintik, vagyis a vásárlással kapcsolatos döntést is könnyebben hozzák meg ilyen típusú contentet látva.

Milyen módon lehet ösztönözni a vásárlókat a tartalmak gyártására?

Gyakorlatilag semmilyen titok nincs a módszert illetően, egyszerűen motiválni kell az ügyfeleket arra, hogy adjanak visszajelzéseket. Természetesen egyáltalán nem jelent hátrányt, ha az alkalmazott módszer megfelelő hatékonysággal működik, tőled és a csapatod részéről pedig viszonylag kevés időt és energiát igényel.

Nyugodtan biztasd tehát a vásárlókat arra, hogy bátran fejezzék ki a véleményüket a termékeddel vagy szolgáltatásoddal kapcsolatos tapasztalataikról. Még jobb, ha ezt olyan formában teszik meg, amit aztán ti is meg tudtok osztani a saját felületeiteken.

Egy-egy közösségi médiában feltüntetett videó, a honlapon szereplő szöveges értékelések vagy a Google keresőjében a céged mellett feltüntetett pozitív visszajelzés mind-mind segítséget nyújthatnak a vásárlások szorgalmazásában. Ha pedig a teljes folyamatot automatizált módon szeretnéd megvalósítani, akkor a BIX használata kiválóan passzolhat a céljaidhoz.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!