1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Elmarasztalta az adatvédelmi hatóság az Emberi Erőforrások Minisztériumát, amiért visszatartja az Ujhelyi István által kikért közérdekű információkat, közölte az EP-képviselő.

Bebizonyította a Nemzeti Adatvédelmi- és Információszabadság Hatóság (NAIH) részletes vizsgálata, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) tudatosan visszaélt a hatalmával és jogtalanul közérdekű adatokat tartott vissza – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján a beadványa nyomán született NAIH-vizsgálat eredményére hivatkozva.

Az MSZP európai politikusa szerint elvárható lenne, hogy Kásler Miklós miniszter ezután lemondjon tisztségéről, de – tette hozzá Ujhelyi – miután nyilvánvalóan nem fogja ezt megtenni, ezért erkölcsi kötelessége lenne legalább az illetékes hatóság elmarasztalása után hozzáférhetővé tenni a kikért információkat.

A szocialista politikus azt is jelezte, hogy egy éve a kilenc kérdést tett fel az uniós vakcinabeszerzésről, legutóbb pedig a Covid-betegek oltottsági adatai kérte ki, kérdéseire azonban a kormányzat rendre megtagadja tőle a válaszokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!