2p

A nyári hónapban az export euróban kifejezett értéke 2,2 százalékkal, az importé 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az áruforgalmi mérleg egyenlege 257 millió euróval javult, 272 millió euró exporttöbbletet mutatott - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

A forint árfolyama az euróhoz mérten 6,7, a dollárral szemben 0,4 százalékkal gyengült. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala behozatalban 1,2, kivitelben 3,1 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 1,9 százalékkal javult.

Az év első nyolc hónapjában az export 9,5 százalékkal, az import 9,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a 2,525 milliárd euró exporttöbblet 525 millió euróval alacsonyabb, mint a tavalyi év azonos időszakában volt.

Rákapcsoltak a magyar termékek, de bizonytalan időszak jön

 

Augusztusban 272 millió eurós többlettel zárt a termékek külkereskedelmi mérlege. Ez a tavaly augusztusi és az előző havi eredményhez képest is javulást jelent. A kivitel volumene 1,5 százalékkal emelkedett. Ezzel párhuzamosan az importvolumen az előző évhez képest nem változott. Vagyis a termékexport augusztusban élénkült.

 

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője azt is elmondta: „A mostani statisztika rendhagyó, ugyanis az előző években általában augusztusban voltak a gyárleállások, ezért a bázisadatok alacsonyak.” Az idén ezzel szemben augusztusban volt termelés, mivel sok gyár már a járvány első hullámában tavasszal leállt, augusztusban pedig már működtek.

 

„Bár az augusztusi adatok némi élénkülést mutatnak, az év első nyolc hónapjára vonatkozó adatok visszaesésről tanúskodnak. A termékexport volumene ugyanis 7,1 százalékkal, az importé 4,7 százalékkal csökkent éves szinten” – tette hozzá. A szakember szerint szeptemberben és októberben a külkereskedelmi termékforgalom kedvezően alakult, azaz növekedés történt. „Most a legfontosabb kérdés az, hogy a járvány miatt bevezetett magyarországi és nemzetközi korlátozások miként befolyásolják majd a belföldi és a külföldi keresletet. Arra számítunk, hogy a novemberi és az azt követő időszakban megtorpanhat az előző hónapokban látott növekedés” – tette hozzá a K&H szakértője. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!