Az utóbbi idők legbonyolultabb és talán legfélelmetesebb téli olimpiája veszi kezdetét pénteken. A sportolók nem csak Kína zéró-Covid politikája és a nagyon szigorú tesztelési szabályok miatt aggódhatnak, hanem példának okáért azért is, hogy lehallgatják-e a telefonjukat, kifejezhetik-e a véleményüket bármely politikához vagy sporthoz kapcsolódó kérdésben, és amennyiben ezt megteszik, vagy bármilyen más, Kínának nem tetsző mondat hagyja el a szájukat akár véletlenül is, milyen retorziókra számíthatnak. Ezt persze nem könnyíti meg, hogy életük talán legnehezebb versenyén vesznek részt.
Ha csak a Covidról beszélünk
A The Wall Street Journal igen alapos elemzése a téli olimpiával kapcsolatban a Covid-intézkedéseket az egyik komoly nehezítő körülményként említi, és ebben még nincs is feltétlenül politika, legalábbis nem annyi, mint a további korlátozásokban. Az egészségügyi védelem érdekében nem csak arról lesz szó, mint a tokiói nyári olimpiai játékokon, amelyiken csak az olimpiára érkezők vehettek részt, hanem Kína egy „zárt buborékot” különít el az eseménynek.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy szigorú tesztelési követelmények vonatkoznak a sportolókra és a körülöttük levő személyzetre, illetve hogy mindenkit naponta újra tesztelnek, a pozitív eredménnyel rendelkezőket pedig elkülönítik, másrészt pedig azt, hogy a teljes olimpiát elzárják az állampolgároktól, nem árulnak nekik jegyet.
Politika és olimpiák – voltak már máskor is problémák
Nem csak az egészségügyi problémák, hanem a politikai kérdések is nehezítik a helyzetet, bár nem ez az első olimpia, amelynél felmerül a bojkott vagy egyéb nemzetközi feszültség kérdése. Az 1980-as moszkvai, az 1984-es los angelesi olimpia jelentős bojkottal kellett, hogy szembenézzen, nem beszélve a mindenki által ismert 1936-os berlini olimpiáról. Jelenleg az Egyesült Államok diplomáciai bojkottot vezetett be: a Biden-adminisztráció egyetlen magas rangú tisztviselőt sem küld Pekingbe.
Azért mindenki az ujgurokra gondol
A Fehér Ház a bojkott indokaként – nem meglepő módon – az ujgurok és más, főként muszlim kisebbségek helyzetét jelölte meg, akiket Kína a drónfelvételek és egyéb értesülések szerint – Xinjiang régióban erőszakkal igyekszik asszimilálni.
A becslések szerint nagyjából egymillió embert zártak átnevelő táborokba, köteleztek kényszermunkára és sterilizálták őket. Kína tagadja a vádakat, a táborokat szakképző központoknak nevezi, amelyek a megélhetést segítik és a vallási extrémizmussal szállnak szembe.
Az olimpiai játékok hivatalos sportszer ellátója az Anta Sports Products Ltd, amelyik nyilvánosan elkötelezte magát arra, hogy Xinjiang-tartományból származó pamuttal dolgozik. Az már más kérdés, hogy ezzel enyhít-e valamit az ujgurok helyzetén, vagy éppen egy nagyon sajátos, perverz kapcsolatot hoz létre azzal, hogy éppen a legkényesebb régióból származó pamuttal dolgozik.
Amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (International Olympic Committee- IOC) az ujgurok helyzetéről kérdezték, azaz arról, amit az Egyesült Államok például népirtásnak nevez, az IOC elnöke, Thomas Bach úgy válaszolt, hogy
a szervezetünk nem egy „világkormány”, nem képes megoldani olyan problémákat, amelyeket eddig még az ENSZ-nek vagy a G-7-nek sem sikerült, hanem kizárólag arra koncentrál, hogy mi történik a játékok alatt, nem pedig arra, hogy mi történik az országban körülötte.
De mi lesz a sportolók biztonságával?
A sportolók közül sokan valószínűleg eldobható telefont használnak majd, hogy elkerüljék saját készülékeik megfigyelését. Többen attól tartanak, hogy a személyes biztonságuk is kérdéses, és példaként a kínai teniszezőnőre hivatkoznak, Peng Shuaira, aki akkor tűnt el a nyilvánosság elől, amikor szexuális zaklatással vádolta meg az egyik magas rangú politikust.
Peng azóta már megjelent a kínai médiában, amit a kínai külügyminisztérium annak bizonyítékaként tálalt, hogy a sportoló jól van.
Ezzel a kijelentéssel kapcsolatban azonban különféle szervezeteknek és személyeknek is akadnak kétségei. Az összefüggés a televízióban tett megnyugtató nyilatkozatok és a valódi személyes biztonság között nem minden helyen egészen nyilvánvaló, így Belaruszban, vagy éppenséggel Kínában sem.
Nem túl bizalomgerjesztő továbbá, hogy a pekingi szervezőbizottság egyik tagja egy sajtókonferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy az a sportoló, aki viselkedésével vagy szavaival megsérti „az olimpiai szellemet”, „bizonyos büntetésekre számíthat”. Nem részletezte ennek mibenlétét, de egy másik tisztviselő arra utalt, hogy előfordulhat, ebben az esetben befejeződik az érintett versenyzők számára a részvétel a játékokon.
Így leginkább azt javasolják a kritikusabb szellemeknek, hogy a hazatértük utánra tartogassák a véleményüket és megfigyeléseiket. Igaz, sokaknak ez a lehetőség sem adatik meg, már amennyiben vissza akarnak még térni Kínába más világversenyekre.
Persze, ha ez nem lenne elég stressz, a sportolók nagy része még karanténba is vonult esetleg hónapokkal a játékok előtt, nem találkozott a gyerekeivel, családjával, hogy negatív teszttel érkezhessen. Ha hozzávesszük, hogy a családdal való kommunikáció is kérdéses a megfigyelés veszélye és a technikai nehézségek miatt, akkor világosan látjuk, hogy a sportolók még a szokásosnál is nagyobb pszichológiai kihívás előtt állnak most, különösen akkor, ha nem hajlandók teljesen kizárni tudatukból a sporton kívüli világot.
