2p

Az Európai Parlament plenáris ülésén olyan uniós mechanizmus létrehozásáról fogadott el állásfoglalást, amely a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat védené és erősítené - közölte az uniós parlament.

A képviselők tényeken alapuló mechanizmus létrehozását sürgették annak érdekében, hogy az unió az európai értékek felhígulásával szemben valóban meg tudja védeni jogrendjét, az emberek alapvető jogait és az unió nemzetközi hitelét.

Az 521 szavazattal 152 ellenében, 21 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint a mechanizmus minden tagállamra nézve egyenlő mérce szerint, tisztességes és pártatlan módon, az arányosság elvét mindenkor tiszteletben tartva működne.

A szöveg szerint a mechanizmus létrejöttét támogató képviselők aggályosnak tartják az autokratikus és illiberális tendenciák erősödését és megszilárdulását, amit tovább súlyosbít a koronavírus-járvány és számos tagországban a korrupció, a dezinformáció és az állam foglyul ejtése.

Véleményük szerint a mechanizmusra azért van szükség, mert az uniónak nincsenek megfelelő eszközei ahhoz, hogy kezelni tudja alapértékeinek példátlan és egyre súlyosbodó válságát. Ezt az is jelzi, hogy az Európai Unió Tanácsa ezidáig képtelen volt érdemi előrelépésre az uniós szerződés 7. cikke szerinti, folyamatban levő eljárásokban, ezért a különutas politika zavartalanul folytatódhat.

Kijelentették, az uniós intézmények közötti megállapodásra van szükség az európai értékek érvényre jutását megvizsgáló ciklusról.

Az országspecifikus ajánlásokon alapuló új éves ellenőrzési ciklusnak egyszerre kell gondoskodnia a jogsértések megelőzéséről és orvoslásáról - fogalmaztak.

Véleményük szerint emellett határidőkhöz és célok teljesítéséhez kötött, konkrét intézkedéseket kell megjelölni, igazodva többek között a 7-es cikk szerinti eljárásokhoz, a kötelezettségszegési eljárásokhoz és az uniós költségvetés forrásainak kifizetésére vonatkozó jogállamisági feltételrendszerhez, amint az hatályba lép.

Az állásfoglalás szerint az EP által javasolt mechanizmus a meglévő eszközöket - így egyebek mellett a jogállamiságról szóló európai bizottsági jelentéseket - fogná egységbe, és azok helyébe lépne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!